Növénytermesztés

Agrárkamara: május végére lesznek pontos adatok a fagykárokról

Agrofórum Online

A kárenyhítési alapban 24 milliárd forint van, ebből az összegből azok a gazdák részesülhetnek, akiknek a vesztesége eléri a 30 százalékot.

Május végére lesznek pontos adatok a fagykár okozta zöldség és gyümölcs terméskiesés mértékéről – mondta  a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos kertészeti osztályának vezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Mártonffy Béla kiemelte: a kárenyhítési alapban 24 milliárd forint van, ebből az összegből azok a gazdák részesülhetnek, akiknek a vesztesége eléri a 30 százalékot.

A fagykár az ország területét mozaikszerűen érintette, a gyümölcsfélék közül főként a szőlőt, az almát, a diót és más csonthéjasokat, a zöldségfélék esetében a kukoricát, területi eloszlását tekintve pedig Somogy, Zala, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét sújtotta leginkább.

Mártonffy Béla kérdésre válaszolva elmondta: a káresemény bejelentésénél azért fontos a 15 napos bejelentési határidő, mert a fagy által okozott sérülések a növényeken azonnal láthatóak, később azonban, ahogy a növény regenerálódik, a sérülések akár el is tűnhetnek. Azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a növényzet csak akkor tud felépülni, ha a fagykár kevesebb mint a 60 százalékát érintette.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Körtetermesztés: fontos a fajtaválasztás a maximális haszon érdekében

2019. február 28. 04:48

A nagyüzemi körtetermesztés napjainkban a haszon maximalizálásáról szól. Nem mindegy, hogyan választják meg a termeszteni kívánt fajtákat, ezen a szinten már nem elég szimpátia alapján dönteni.

Drágulást és termés kiesést eredményezhet az aszály

2019. április 3. 13:33

A legszárazabb régiókban mintegy 150 milliméternyi csapadék hiányzik, ami már a talajvízkészletét is érinti, és nincs vízutánpótlás.

6 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak idén augusztusban

2018. október 12. 09:17

A gabonafélék ára 13,9 százalékkal emelkedett. A búza felvásárlási ára 14,9 százalékkal volt magasabb a tavaly augusztusinál a kukoricáé 12,7 százalékkal emelkedett.

Év végéig lehet bejelenteni az engedély nélkül telepített gyümölcsültetvényeket

2018. november 3. 07:33

Az év elejétől megváltoztak a gyümölcsültetvények telepítésének engedélyezésére, a meglévő ültetvények nyilvántartására vonatkozó előírások.