Növénytermesztés

Akár 30 százalékkal gyengébb lehet a kukoricatermés

VG

A termelőktől érkezett adatok alapján a két hónappal ezelőtti előrejelzéseknél 4-8, a szezon elején várt hozamoknál pedig 10-20, néhol pedig 30 százalékkal kisebb kukoricatermés várható.

Bár még csak néhol és csupán a széleken vágtak bele a kukoricatáblákba, a termelők becslései szerint az idén elmaradnak a korábban várt nagyon magas hozamok. Heves és Komárom megyében, valamint Dél-Békésben például 20-30 százalékkal korrigálták lejjebb az előrejelzéseket, Hajdú-Biharban 10-20 százalékos visszaesést várnak – összegezte a Világgazdaságnak a termelőktől kapott információkat Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) növénytermesztésért felelős tanácsosa.

Mint mondta, a búza aratásakor még abban reménykedtek, hogy mivel látszólag a megfelelő időben kapott csapadékot a kukorica és a napraforgó is, kifejezetten jó hozamok lesznek. Az augusztusi aszály azonban 4-8 százalékkal csökkenthette a termésmennyiséget. Csősz Tibor szerint a búzához hasonlóan a kukoricánál is jellemző, hogy heterogén az állomány, a csapadék-eloszlásbeli különbségek miatt jelentős hozameltérések lehetnek.

A termelők arra panaszkodnak – ugyancsak a búzánál tapasztaltakhoz hasonlóan –, hogy az időjárás miatt kényszerérett lett a kukorica, így a magok kisebb súlyúak, a minőséget befolyásoló ezermagtömeg kisebb lesz az elvárhatónál – mondta a tanácsos. A gyors érés miatt több helyen magas a nedvességtartalom a csövekben, és hogy mikorra csökken a megfelelő szintre, az a következő hetek időjárásától függ.

A magas nedvességtartalommal betakarított terménynél magasabbak a szárítási költségek. A nedvesebb szemek a fuzárium megjelenésének kockázatát is növelik. Igaz, az idei év nem volt különösebben problémás a kukoricabetegségek szempontjából, csupán néhány helyen említettek kukoricamoly- és fuzáriumfertőzéseket.

Ezek alapján – hangsúlyozva, hogy a becslés pontossága még meglehetősen bizonytalan – a MOSZ-nál közepes termésre számítanak, ami azt jelenti, hogy kevéssel 7 millió tonna felett lehet az idén a betakarítható kukorica. Az árak az utóbbi hetekben megmozdultak felfelé: a termelők 47 ezer forint körüli árakról számoltak be. Augusztus közepén az Agrárgazdasági Kutató Intézet is ezt az árat mérte, ami 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az előrejelzések szerint globálisan jó lesz a kukoricatermés, de például az Egyesült Államokban kevesebb lesz az exportárualap, mivel nő a felhasználás. Az EU-ban is a tavalyinál akár közel kétmillió tonnával több lehet a betakarított kukoricatermés, de a takarmánycélú felhasználás is emelkedik, mégpedig ennél nagyobb mértékben, 2,2 millió tonnával.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Visszapattant a kukorica a jó tíz éves mélypontról

2020. április 23. 08:03

A kukorica ára azt követően pattant fel, hogy jó tíz éves mélypontra került az ár, amely 2009. szeptembert óta nem járt olyan alacsonyan, mint a napokban.

Két hetes mélypont után drágult a szójabab

2019. október 29. 16:03

A kukorica piacán nem várnak érdemi változást a keresleti oldalon, ez csak a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi konfliktus enyhülése változtatna.

A Kukorica Profi Startertechnológiája!

2020. április 1. 11:28

A BactoFil Kukoricával történő talajoltás a növényekben rejlő genetikai potenciál kifejezésre jutását segíti, és az alkalmazott technológiai elemek hatását erősíti, támogatja. Azaz a bőtermő fajták termése növekszik, a jó kelési erélyű fajták korai növekedése felgyorsul, az intenzív fejlődésű fajták vegetatív tömege még gyorsabban gyarapszik, a kombinációban alkalmazott kezelések hatásfoka jelentősen javul.

Kilenc hónapos mélységben a szójabab ára

2020. február 29. 08:03

Pánik közeli hangulat volt az amerikai tőzsdéken, miután a koronavírus európai terjedése gyorsul és a vírus gazdasági kockázatait is egyre reálisabbnak ítélik a befektetők.