Növénytermesztés

Átlag feletti szójatermés várható Baranya megyében

MTI

Az átlagot meghaladó, hektáronként 3,5-4 tonnás szójatermésre számít a fehérjenövény második legnagyobb Baranya megyei termelője, a mohácsi Margittasziget 92 Kft. ügyvezetője. Eberhardt György szerint a növényeknek 5-8 fokkal alacsonyabb hőmérséklet és néhány jótékony eső kedvezne.

Eberhardt György az MTI érdeklődésére kedden közölte: a mintegy 800 hektáron – nagyobb részben – szójavetőmagot előállító cég baranyai termésátlagai általában 3 tonna és 4,1 tonna között alakul. Becslése szerint az idei mennyiség annak felső értéke – 3,5 és 4 tonna – körül várható.

Beszámolt arról, hogy a térségben idén eddig leesett 510 milliméter csapadéknak köszönhetően a szójanövények „sokkal jobb állapotban vannak”, mint az elmúlt évben. A csapadéknak köszönhetően viszont „a kelleténél vegetatívabb lett a növény” – jegyezte meg.

A hőség miatt a szójabab érése is kicsivel előrébb tart az ilyenkor megszokottnál, a középérésű fajták betakarítása augusztus végén kezdődik. A növényeken azonban sok helyen hiányoznak a hüvelyek, egyes területeken pedig újra kezdett virágozni a szója – érzékeltette az időjárás okozta nehézségeket az agronómus.

Magyarországon 55-60 ezer hektáron termelnek szóját, jelentős részét Baranyában. A fehérjenövény idei megyei vetésterülete meghaladja a 17 ezer hektárt. A szójabab túlnyomó részét takarmányként hasznosítják, kisebb részét pedig az élelmiszeripar dolgozza fel. Országosan a szója hektáronkénti átlagos termésmennyisége 2,5 és 3 tonna között mozog.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Emelkedéseket hozott ez a hét a gabonapiacokon

2020. április 11. 08:02

Európában múlt héten a malmi búza ára lendületesen, 3,8 százalékkal a tonnánkénti 198 euróig lőtt ki, míg a takarmánybúza kurzusának emelkedése alig maradt el ettől a teljesítménytől.

A SZÓJATERMESZTÉS a kiváló- és megfelelő fajtával kezdődik

2019. március 20. 07:41

A 2018-as évben is helyeztünk ki új szójafajtákat vetőmagtermelő partnereinknél, a már meglévőkkel egyetemben. Az állandóságot jelentő ES GLADIATOR és ES MENTOR mellett, az utóbbi időben három újnak mondható fajtát ismerhettek meg a gazdatársak itt a Szigetközben.

Termesztés ösztönzéssel csökkenthető az unió szójaimport-függősége

2019. január 29. 11:33

Magyarország továbbra is elkötelezett a GMO-mentes élelmiszerek és a GMO-mentes takarmányozás iránt. Utóbbi kapcsán kiemelten fontos cél az Unió szójaimport-függőségének csökkentése, hosszútávon pedig kiváltása.

A nagy exportpiacok mozgatják a tőzsdei árakat

2019. augusztus 28. 07:36

A mostani emelkedés ellenére a búza árát állandó nyomás alatt tartja a globális piacon fokozódó verseny. Az orosz exportbúza ára például csökkent a határidős piacokon a többi termelőországgal folytatott verseny miatt.