Növénytermesztés

Az országosnál magasabb a búza és a kukorica termésátlaga Zala megyében

MTI

Az időjárási anomáliák ellenére nagyrészt az agrotechnológiai újításoknak köszönhetően Zala megyében a növénytermesztés eredményei folyamatos emelkedést mutatnak - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos szóvivője, a szervezet Zala megyei elnöke hétfői sajtótájékoztatóján, Zalaegerszegen.

Zalában a közel 30 ezer hektáron termelt kukorica 86 százalékát betakarították, a hektáronkénti 8,62 tonna termésátlag meghaladta az országos (7,9 tonna) átlagot – ismertette Süle Katalin.

A gabonaféléknél szintén az országosnál magasabb átlaghozamokat mértek Zala megyében. A búza termésátlagában megyén belül is jelentős különbségek mutatkoztak: míg Lenti és Letenye térségében néhány táblán 9-10 tonna őszi búza termett hektáronként, Zalaszentgrót és Zalaegerszeg térségében (ahol lényegesen kevesebb eső esett) a vártnál alacsonyabb volt a hozam. Összességében az őszi búza megyei termésátlaga 6,1 tonna, míg az országos átlag 5,3 tonna volt.

Zala megyében a hektáronkénti átlaghozam őszi árpából (5,8 tonna), rozsból és zabból (3,4 tonna), tritikáléból (5,1 tonna) és repcéből (3,2 tonna) is meghaladta az országos átlagot.

A NAK megyei elnöke kitért arra is, hogy Zalában a termőföld kevésbé jó minőségű, mint az ország más részeiben. Süle Katalin szerint az eredmény nagyrészt annak köszönhető, hogy a zalai gazdálkodók közül sokan belátták, hogy a hátrányt az agrotechnológiai újítások alkalmazásával csökkenteni tudják.

A gazdálkodók helyzetét megnehezítették az időjárási anomáliák is. A megyében idén 678 milliméter csapadék hullott, ez a mennyiség elfogadható (az elmúlt 50 év átlaga 650 milliméter), de a csapadék eloszlása problémát okoz. Gyakran heteken keresztül szárazság van, majd 1-2 nap alatt, vagy akár 1-2 óra alatt egy egész havi mennyiség zúdul a földekre – fejtette ki a NAK megyei elnöke.
Hozzátette: az elmúlt időszakban hullott csapadék hatására az őszi kalászos vetések kizöldültek, a repce vetések jól fejlettek, nagy részüket már regulátorozták a gazdák, hogy a levélzet helyett a gyökérzet és a gyökérnyak erősödjön. Ez egyben egy gombaölő szeres kezelés is és a terület nagy részén már szükség volt a rovarkártevők elleni védekezésre is.

Az őszi vetések területe meghaladja a 47 ezer hektárt, és tavasszal hasonló nagyságú területen vetnek szántóföldi növényeket.

Az állattenyésztésről szólva Süle Katalin elmondta, hogy a szarvasmarhák száma a megyében 2000-től 2013-ig folyamatosan csökkent, majd lassú emelkedésnek indult. Az addig elhanyagolt legelőkön egyre nagyobb jelentőségűvé vált a húsmarhatartás, a megyében jelenleg 26,4 ezer szarvasmarhát tartanak.

A sertés ágazatban 28 százalékkal nőtt az állomány: a 2010. évi 56 800-ról 2019 közepére 72 900-ra nőtt a sertések száma.

Juhtartással 105 gazdálkodó foglalkozik a megyében, a zalai gazdaságokban összesen 12,2 ezer juhot tartanak, 3,6 ezerrel többet, mint az elmúlt évben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Nagyobb figyelmet kell fordítani az okszerű műtrágyázásra - Yara Nap konferencia, 2019

2019. január 29. 09:14

A konferencia egyik témája volt a digitális megoldások kérdése a mezőgazdaságban, különös tekintettel a tápanyagellátási technológiákra, továbbá az előadások a takarmánynövények – fókuszban a kukorica és a szója – tápanyag-gazdálkodási kérdéseit érintették, de szó volt az aktuális műtrágyapiaci trendekről is.

Nem talál magára a szójabab árjegyzése

2019. december 4. 04:36

Az elmúlt időszakban a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi tárgyalások fogták vissza a szójabab árát.

Mínuszok napja az árupiacokon

2020. augusztus 5. 09:47

Párizsban is mind a négy fontos agrártermék ára csökkent a következő határidőre. Az azutáni két fontos határidő sem volt kivétel a repce, a takarmánybúza és a malmi búza tekintetében.

Lassul a kukorica és a szójabab ültetési üteme

2020. május 28. 10:02

A vetési munkálatok előrehaladási folyamatai elmaradnak a piaci várakozástól, és az időjárási előrejelzések is kissé aggasztóak. A piac aggódik amiatt, hogy sikerül-e elültetni időben az összes vetőmagot.