Növénytermesztés

Az új vadászati törvény szigorúbban szabályozza a vadkár megtérítését

Agrofórum Online

A vadállomány nemzeti érték és a természetes életközösségek része, nem tekinthető rendellenesnek a vad megjelenése a mező- és erdőgazdasági területeken.

Az új vadgazdálkodási törvény új alapokra helyezi és szigorúbban szabályozza a vadkár viselését és megtérítését – hangsúlyozta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke pénteken Budapesten egy sajtótájékoztatóval egybekötött díjátadó ünnepségen.

Győrffy Balázs emlékeztetett: a vadgazdálkodás egyik legnagyobb problémája és legtöbbet vitatott területe a vadkár. Hozzátette, 2013-ban a kifizetett vadkár összege meghaladta 2,3 milliárd forintot, ennek mintegy felét három megyében, Somogyban, Vasban és Zalában fizették ki.

Hozzátette, az új jogszabályban új megközelítésben szerepel a vadkár. Ennek legfontosabb elemeként a törvény rögzíti: a vadállomány nemzeti érték és a természetes életközösségek része, nem tekinthető rendellenesnek a vad megjelenése a mező- és erdőgazdasági területeken. Ebből következik, hogy a vad táplálkozása a gazdálkodás természetes velejárója, amelyet a gazdálkodó meghatározott értékhatáron belül köteles elviselni.

A NAK elnöke hangsúlyozta: a gazdálkodó által viselt vadkár mértéke az új jogszabály szerint az okozott kár 10 százaléka. Hozzátette, ha azonban a vadászatra jogosult a jóváhagyott éves vadgazdálkodási tervben a gímszarvasra és a vaddisznóra előírt elejtési tervszámokat nem teljesíti, akkor a következő vadászati évben a bekövetkezett vadkár teljes egészében őt terheli.

A most elfogadott jogszabályt egy új paragrafussal is kiegészítették, ami a vadkár pénzügyi fedezetére vonatkozik. Eszerint a vadászatra jogosultnak a vadkárért fizetendő kártérítés fedezetének biztosítására elkülönített számlán pénzügyi vadkáralapot kell létrehoznia. Az alapba 2018. november 1-jétől az előző évi vadkár mértékének megfelelő összeget kell elhelyezni.

Az új törvényben a vadkárok megelőzése érdekében tételesen meghatározták a vadászatra jogosult és a földhasználó kötelezettségeit. Ezen túlmenően a NAK és az Országos Magyar Vadászkamara közösen kidolgozta a vadkárok megelőzésével kapcsolatos és a szakértőkkel szemben támasztott követelményrendszert – mondta Györffy Balázs.

Az elnök jelezte: a NAK és a Szent István Egyetem (SZIE) Vadvilág Megőrzési Intézet (VMI) október 20-tól november 28-ig kérdőíves felmérést végzett az új törvény vadkárral kapcsolatos rendeleteinek szakmai megalapozásához. A kérdőív a mezőgazdasági vadkárok mértékével, a vadkárbecslési eljárással, a károk megelőzésével és a kártérítési rendszerrel kapcsolatos tapasztalatok megismerése és összegyűjtése érdekében készült. A kérdésekre több mint 2100-an válaszoltak, 72 százalékuk gazdálkodó, 28 százalékuk vadász.

Csányi Sándor professzor, a SZIE Vadvilág Megőrzési Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta: a kérdőívek feldolgozása most kezdődik, és az összegzéssel a jövő év első negyedévében készülnek el.

Az eseményen a kérdőív kitöltői közül kisorsolt két személynek jutalmat adtak át.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Virtuális tanévzárás a Szent István Egyetemen

2020. július 2. 04:47

Dr. Palkovics László, a Szent István Egyetem (SZIE) rektora a járványügyi vészhelyzetre, majd az annak feloldását követő készültségre való tekintettel az eddigi évektől eltérő módon, videóüzenet formájában zárta le a 2019/2020-as tanévet.

Öntözési és vízgazdálkodási intézetként működik tovább a szarvasi agrárkar

2019. november 22. 09:02

Az intézet elsődleges feladata az agronómiai, biológiai, ökológiai, talajtani és környezettudományi diszciplínákhoz kapcsolódó szakirányú továbbképzések szervezése, tudományos kutatásokban való részvétel, továbbá kutatás-fejlesztés a mezőgazdasági vízgazdálkodás és öntözés területén.

Agrárinformatikai Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ jött létre Gödöllőn

2019. december 4. 09:02

A konzorcium arra vállalkozott, hogy a lehetőségeket kihasználva az agrárinformatikai alapkutatásokkal törekedjen befolyásolni a fejlesztési trendeket, és alkalmazott kutatásokkal segítsen a létező rendszerek kompatibilitási problémáinak megoldásában.

Együttműködés a felsőfokú agrárszakképzés támogatásáért

2019. május 9. 08:39

A SZIE és a Hód-Mezőgazda Zrt. együttműködési megállapodásának aláírása 2019. május 9-én, csütörtökön 12.50 perckor várható a két nagy bemutató csarnok között a Hód-Mezőgazda Zrt. VIP sátránál Hódmezővásárhelyen, a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.