Növénytermesztés

Biztosítottak a kalászosvetőmag-készletek

Agrofórum Online

A Vetőmag Szövetség nettó 92200 forintos tájékoztató árat tett közzé a tavaszikalászos-vetőmagok egy tonnájára vetítve.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: az értékesítési szezont megelőzően a tagság körében széleskörű felmérést végeztek. A most közzétett nettó 92200 forintos tonnánkénti ár zsákban, csávázottan, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a végső szerződéses árat a felek maguk határozzák meg.  A tájékoztató ár elsődleges célja a várható piaci árinformáció közreadása, amely jelzés a vetőmag nemesítésével, előállításával és forgalmazásával kapcsolatos a termékpálya szereplőinek, hogy a vetőmag-előállítás nélkülözhetetlen eszköze a mezőgazdasági termelésnek.

Az elnök szerint a tavaszikalászos-vetőmagok tekintetében jelentős ókészletek nincsenek és komoly minőségi problémákkal sem kell számolni. Jelenleg sem a takarmányárpa-, sem pedig a sörárpa-terménypiacon nincs olyan mozgás, mely hatással lenne a várható vetőmagkészletekre. A visszajelzések szerint mérsékelt, vagy közepes vetőmagkeresletre lehet számítani.

A tavasziárpa-vetőmag szaporító területe tovább csökkent, amely összefüggésben van az árutermő terület csökkenésével. Az árumozgás nem jelentős sem a takarmány-, sem a söripari célú árpa tekintetében. A felvásárlóktól érkezett, a tavaszi árpáért fizetett felár nem kompenzálja az őszi sörárpa által biztosított terméstöbbletet és termésbiztonságot. Így a tavaszi árpa helyett egyre nagyobb mértékben őszi sörárpa-fajtákat vetnek söripari céllal. Ugyanakkor piaci információk szerint a söripar malátakészletei csökkentek, ezért némi áremelkedés várható a szegmensben. Idén egyébként legfeljebb 80 ezer hektáros vetésterület várható, míg ezzel szemben 2010-ben 110 ezer hektáron vettettek tavaszi árpát.

A zabvetőmag szaporító területe az előző évivel közel egyező szintű, míg az árutermő terület csökkenést mutat: itt hat év alatt 30 százalékkal, 40 ezer hektár alá csökkent a vetésterület. A tavaszi búza vetésmennyisége – az őszibúza-kifagyások miatt – várhatóan kis mértékben emelkedhet, azonban ennek gátat szabnak a rendelkezésre álló vetőmagkészletek.

A Vetőmag Szövetség az értékesítési szezon végén összegyűjti a tényleges értékesítési adatokat, így már pontos képet lehet kapni az árak alakulásáról. Egy tonna tavaszi árpa vetőmagért 2015-ben és az elmúlt évben egyaránt átlagosan 93 ezer forintot fizettek, 2016-ban egy tonna zab vetőmag átlagosan 89 ezer forintért kelt el.

(Vetőmag Szövetség)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Gyomirtás: hatékonyan és kíméletesen a vonalakban is

2019. április 26. 06:16

Baranyában a bólyi gazdaság vetőmagtermesztés és -termeszttetés ágazatában viszonylag kis területen termesztett vetőmagok hatalmas értéket képviseltek, a bennük okozott esetleges kár nagyon nagy értékű lehetett. Az anya és apa vonalak fokozott, az árukukoricákat jelentősen meghaladó mértékű érzékenysége vizsgálatokat indokolt.

Bajnok és kihívója. Ön melyik árpára voksolna?

2020. augusztus 19. 11:46

Nincs rossz döntés, a SAATEN-UNION mindkét őszi fajtájára biztosan számíthat.

A csávázás és a Bayer neve elválaszthatatlan

2019. szeptember 16. 11:36

Elérkezett az őszi vetésű gabona vetőmagok csávázásának ideje. A munka megkezdése előtt nem árt felfrissíteni a tudásunkat, feleleveníteni az elmúlt évek tapasztalatát.

Kihirdették a tavaszi kalászos vetőmagok tájékoztató árát

2018. február 5. 07:37

A Vetőmag Szövetség szerint közepes vetőmag keresletre lehet számítani idén a tavaszi kalászosok esetében.