Növénytermesztés

Ebből nagy baj lehet: már kritikus a szárazság az ország egyes részein

OMSZ

Sajnos a következő 8-10 nap során sincs kilátásban komolyabb csapadék, tovább folytatódik az aszályos idő. A talaj az ország nagy részén száraz vagy egyenesen csontszáraz, így a repce és az őszi kalászosok is sokfelé sínylődnek.

Az előző héten csak hétfőn volt csapadék az országban, az is csak a Tisza-tótól keletre egy keskeny sávban, illetve elszórtan a Dunántúlon, de csak elenyésző mennyiségben, így tovább nőtt a csapadékhiány. Legutóbb szeptember 23-25. között esett számottevő mennyiség délnyugaton és északkeleten (15-20 mm), előtte pedig augusztus végén – szeptember elején esett a Dunántúlon nagyobb mennyiség (50-100 mm).

Viszont az ország jelentős részén július vége óta alig esett. A talaj egyre szárazabb: a fölső 20 cm-es réteg délnyugaton és északkeleten kisebb körzetekben tartalmaz nedvességet, de főleg a mélyebb rétegekben és elsősorban a Balatontól keletre eső országrészben már kritikus a nedvességhiány. Sokfelé 150 mm körüli csapadékmennyiség hiányzik a talajból a fölső 1 m-es talajrétegben.

A legrosszabb a helyzet Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, valamint Pest megye délkeleti, Heves és Borsod megye déli, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar nyugati részein. A hőmérséklet jóval az átlag fölött alakult az előző héten: a hűvös reggeleket 20, 25 Celsius fok közötti maximumok követték.

A szeptember eleji esők előtt vetett repce általában jól fejlődött és jellemzően 6-8 leveles fenológiai fázisban van, de a szárazság ezeket az állományokat is egyre jobban megviseli. Az esőt követően történt vetéseken nagy területen hiányos a kelés, vontatott a növényfejlődés a szárazság miatt, sokfelé kritikus a helyzet (elsősorban az Alföld középső területein).

Zajlik az őszi búza vetése és az azt megelőző talajelőkészítés, de a száraz talajban nehéz, vagy nem is lehet jó magágyat készíteni. A csontszáraz, rögös, poros talajban pedig egyáltalán nem vagy csak nehezen indul a kelés. Az előző bekezdésben említett területeken, ahol valamennyi nedvesség van a talaj fölső rétegeiben, ott megindult a lassú kelés, de pl. az Alföldön sokfelé csak egy kiadósabb eső után tud majd elkezdődni. A még kint lévő kukorica betakarítására és a szőlő szüretére viszont kedvező a száraz, meleg időjárás.

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképen a zöld tömeg mennyisége folyamatos, de lassú csökkenést mutat. A változást ábrázoló térkép meglehetősen egyenletes képet mutat az országról. Az anomália térkép szerint a Duna-Tisza közén, illetve középhegységeinkben az átlagosnál nagyobb zöld tömeggel rendelkező terültek is vannak, de a Tiszántúlon és a Duna-Tisza közének északi részén nagy területen jelentős negatív eltérés is megfigyelhető.

A negatív eltérés nagyobb részben az aszályos időnek, kisebb részben az átlagosnál hamarabb bekövetkező érés-növényszáradás fenológiai fázisnak tudható be. Az erősen mozaikos területek (ahol kis területű vörös és zöld foltok egymás mellett találhatók) a vetésforgó miatt alakulnak ki attól függően, hogy az adott évben éppen milyen kultúra van a táblában.

A folytatásban péntekig nem sok változás várható időjárásunkban, marad az átlagosnál jóval melegebb, nagyrészt napos, csapadékmentes idő. A száraz talaj miatt az ilyenkor szokásos reggeli ködfoltok sem jelentkeznek. Szombaton egy gyenge hidegfront érkezése valószínű, de észak felől, így csak kevés esőt hoz. A hét végétől mintegy 5 fokot csökken majd a hőmérséklet a jövő hét elejére a feltámadó északi szélben. A jövő hét közepén pedig további jelentős lehűlés jöhet, komolyabb csapadék viszont egyelőre akkor sem látszik.

Az október döntő része valószínűleg már ilyen aszályosan fog eltelni, nagyon sok fog múlni a novemberi időjáráson, az akkori csapadékon, hogy az őszi vetéseknek lesz-e ideje kellően megerősödni a keményebb fagyok beálltáig.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

A 10. Keceli Meggyfesztivál margójára - avagy az összefogásért kiállt minden oldal

2019. június 12. 04:36

Múlt hét végén került megrendezésre a jubileumát ünneplő Keceli Meggyfesztivál, melynek első napján egy igazán színvonalas szakmai konferencián lehettem első előadó és mint ebből adódik, egy kicsit a napi „kitárgyalnivaló” fő téma bedobója.

Egyre nagyobb kockázatot jelent a szárazság! - Szárazságtűrő növények és aszálytérkép jelenthetik a megoldást

2019. április 23. 06:48

Az utóbbi években az éghajlatváltozásnak is köszönhetően az időjárásunkban a szélsőségek dominálnak: a klímaváltozás miatt vannak kifejezetten csapadékos időszakok, azonban emellett a rendkívül száraz évek előfordulásának valószínűsége is nőtt.

Luxuscikk lehet a sült krumpli!

2018. december 29. 12:10

Míg Írországban az elmúlt évben a vendéglátóipari szektor 60-80 euróért juthatott hozzá egy tonna hámozott burgonyához, addig most 340-350 eurót kell fizetniük

Határon átívelő, a vízgazdálkodást segítő monitoringrendszert alakítottak ki

2019. szeptember 21. 13:16

A vízgazdálkodást és a szélsőséges időjárási jelenségek okozta kockázatok mérséklését segítő monitoringrendszert alakítottak ki uniós támogatással a Dél-Alföldön és Vajdaságban.