Növénytermesztés

Gabonatermesztők: a hétvégére várhatóan befejeződik a búza aratása az országban

Agrofórum Online

Az előzetes becslés alapján 4,5-4,7 millió tonna körüli lehet a termés, de az sem kizárt, hogy a magtárakba kerülő búza összmennyisége megközelíti a tavalyi szintet, az 5 millió tonnát.

A hétvégére várhatóan befejeződik a búza aratása az országban, mivel az aratás idején kedvező volt az időjárás – mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek.

Vancsura József közölte: a búzát az országban már 85-95 százalékban learatták. Az előzetes becslés alapján 4,5-4,7 millió tonna körüli lehet a termés, de a szakember szerint az sem kizárt, hogy a magtárakba kerülő búza összmennyisége megközelíti a tavalyi szintet, az 5 millió tonnát.

A búza minősége jó, jobb, mint a múlt évi, így a búza mintegy 70 százaléka étkezési minőségű, ami igen jó arány – tette hozzá a GOSZ elnöke. Jelezte: a búza tonnánkénti átlagára 42-45 ezer forint, amit a termelők kevésnek tartanak. Az árak ugyanakkor már mozdultak némileg felfelé, így a jó minőségű búzáért már néhány kereskedő 50 ezer forinthoz közeli árat is ajánl.

Vancsura József beszélt arról is, hogy az országban évente felhasználásra kerülő – mintegy 1,2 millió tonna – kenyérgabona-mennyiség az idén is a malmok rendelkezésére áll, a búzából kivitelre is jut.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

A mínuszok uralták az európai gabonapiacot

2020. március 25. 07:33

A búza átmeneti ralija kifulladni látszik, hiszen 0,3 százalékkal csökkent az ár. A korábbi nyolc kereskedési napból csak egy hozott mínuszt az is csupán 0,2 százalékost.

Az exportadatokra vár az agrárpiac

2020. szeptember 10. 05:53

A párizsi árutőzsdén sem volt határozott iránya a kereskedésnek. A kukorica és a takarmánybúza ugyan drágább lett, de a repce kurzusa csökkent.

Terménypiac: lassú erősödés a világban, itthon még ne várjunk sokat tőle

2018. február 13. 18:13

Az év 6. hete kicsit derűsebben telt, köszönhetően a korábbi sok eladásnak és a korábbi eladók döntésének, miszerint fedezik az eladásokat és így vásárolni kezdtek.

Csökkentek a mezőgazdasági termékek árai

2019. július 31. 09:36

A búza a kukorica és a szója ára is csökkent. A kukorica kurzusa 0,9 százalékkal ment lejjebb, egy véka 412 dollárcentbe került.