Növénytermesztés

Ha kevés a földterület, akkor segíthet a városi mezőgazdaság

Syngenta Blog

A koronavírus világjárvány felerősítette az 5,3 millió lakosú ország élelmiszer-biztonsággal és élelmezéssel kapcsolatos kitettségét. A helyi Urban Farming Partners vállalat beltéri farmokon erősítené a helyi növénytermesztést.

Az ázsiai városállam az élelmiszerei csaknem 90 százalékát importálja, mert Szingapúrban nagyon kevés földterület áll rendelkezésre. Az új projekt kitalálói éppen ezért a zárt térben és az emeletes házak tetején történő gazdálkodásban látják a megoldást.

Júniusban a Szingapúri Élelmiszerfelügyelet jóvá is hagyta az Urban Farming Partners Ltd. projektjét, most pedig megkezdődhet az első ultramodern városi farm építése, amely csúcsminőségű holland technológiára épül.  A kormányzat állami finanszírozással segíti a tervek megvalósulását.

Wouter Vos, az Urban Farming Partners alapítója elmondta: a vállalat 3 millió dolláros, korszerű beltéri farm építését kezdik meg, amelyben különféle típusú salátákat, hüvelyeseket, gyógynövényeket, valamint újhagymát és édesköményt termelnek majd teljesen ellenőrzött beltéri termesztési környezetben. A termesztési folyamatokhoz esővizet és napenergiát is használnak majd.

„A „helyi a helyiért ”és a körforgásos gazdaság ”már nem csak divatszavak. A COVID-19 járvány még nyilvánvalóbbá teszi, hogy a rendszereinket globálisan át kell alakítanunk”, tette hozzá Grace Lim, a cég igazgatója.

A városi farmok rendkívül fontos lépést jelenthetnek Szingapúr azon törekvése felé, hogy 2030-ig az ország élelmiszerigényének 30 százalékát helyben állítsák elő.

Kiemelt kép: Engin Akyurt képe a Pixabay -ről.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Hathavi csúcsra ugrottak a világpiaci élelmiszerárak

2020. szeptember 4. 10:02

Augusztusban különösen a cukor árindexe emelkedett, 6,7 százalékkal 81,1 pontra, elsősorban az EU-ban és a világ második legnagyobb cukorexportáló országában, Thaiföldön uralkodó kedvezőtlen időjárási feltételek miatt.

Feldman Zsolt: a baromfiágazat fejlődéséhez beruházások kellenek

2020. szeptember 20. 04:37

A jó szakembereknek, a jó genetikai potenciálnak, a jó fajtaszerkezetnek és a jó takarmányozási háttérnek köszönhetően minden adott a jó minőségű baromfihús előállításához.

A mohar termesztése

2018. november 1. 13:39

Kínában a mohar a legelterjedtebb élelmezési céllal termesztett kölesféle, Európában inkább madáreleségként használják. A mohar környezeti igényeit, a biológiai alapokat és az egyes termesztéstechmológiai elemeket foglalja össze az írás.

Kevesebb a bírság a tavaszi élelmiszerellenőrzésnél

2019. április 16. 09:33

A tavalyihoz képest csökkent a forgalomból kivont élelmiszertételek aránya is: a megvizsgált 9.994 hazai és külföldi tételből 173 esetében (1,7%) volt szükség erre az intézkedésre.