Növénytermesztés

Hamarosan amerikában termesztett rizst ehetnek a kínaiak

Magyar Idők

Kína először nyitotta meg piacát az amerikai rizs előtt, ami szakértők szerint újabb jele annak, hogy kezd enyhülni a két ország között fagyossá vált kapcsolat – tudósított a távirati iroda.

A kínai vámhatóság honlapján az szerepel, hogy az Egyesült Államok többfajta rizst, így például barnarizst és fényezett rizst exportálhat Kínába. Kikötés azonban, hogy a szállított rizs minőségének meg kell felelnie a kínai előírásoknak, és hogy a szállítmányokat be kell jegyeztetni az amerikai mezőgazdasági minisztériumnál.

Megfigyelők szerint Peking ezzel is jó szándékát kívánja jelezni a kereskedelmi feszültség enyhítését célzó, januárban kezdődő kétoldalú tárgyalások kezdete előtt. Az egyelőre nem tisztázott, hogy az Egyesült Államok mennyi rizst szállíthat az országba, amely tradicionálisan Ázsiából szerzi be a szükséges mennyiséget. Szakértők szerint inkább gesztusról van szó Peking részéről, hiszen az amerikai rizs ára nem versenyképes, drágább a Dél-Ázsiából beszerzett rizsnél. Csütörtökön a pekingi kereskedelmi minisztérium egyik illetékese azt mondta, hogy a kínai és az amerikai szakértők gőzerővel készítik elő a kereskedelmi feszültség enyhítését célzó kétoldalú tárgyalást. A Bloomberg hírügynökség úgy tudja, hogy a tárgyalások január 7-én kezdődnek Pekingben.

A két ország között januártól kilencvennapos kereskedelmi tűzszünet lép életbe a Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai államfő és Donald Trump amerikai elnök között december elsején Argentínában született megállapodás értelmében. Donald Trump már korábban bejelentette, hogy január elsejétől kilencven napra felfüggesztik a pótvámok kivetését a kínai importcikkekre, hogy ezzel is lehetőséget adjanak a kereskedelmi tárgyalások folytatására.

Kína válaszul jelezte, hogy január elsejétől kilencven napra felfüggeszti a megemelt importvám kivetését 126 milliárd dollár értékű amerikai gépjármű és járműalkatrész behozatalára. Az intézkedéssel az importvám 40 százalékról átmenetileg 15 százalékra csökken.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

A lassú kínai eladások miatt stagnál a szójabab ára

2019. október 25. 04:36

A szójabab ára október 11. óta a 928 és 944 dollárcent közötti sávban oldalaz. Szeptember végén még 883 dollárcentbe került egy véka szójabab, az árfolyam ezt követően erősödött a jelenlegi szintre.

Újraindulnak az USA és az EU kereskedelmi kapcsolatai?

2020. január 17. 09:47

A Trump-kormányzat és az Európai Unió közötti kereskedelmi vita egyik sarkalatos kérdése az, hogy az unió nem kívánja megnyitni piacát a nagy arányú amerikai agrárimport előtt.

Megkezdődik az EU-USA vámháború?

2019. október 3. 08:47

A WTO döntésének kézhez vétele után az amerikai kormányzat "azonnali hatállyal" vezet be megemelt vámtarifákat európai gyártású repülőgépekre és helikopterekre, továbbá olyan fogyasztási cikkekre, mint például sajtok vagy borok.

Az ünnepi hangulat közben új helyzet alakult ki

2020. január 4. 10:17

Összességében az látható, hogy az év végi gazdaság-politikai események pozitív hatását erősíthetik a fundamentális tényezők is, melyek közül a legnagyobb bizonytalanság a kukorica árának emelkedésében lehet, bár ma az amerikai elemzők még a kukorica jegyzésénél is a vételt ajánlják.