Növénytermesztés

Hét végére már végezhetnek a búza betakarításával

Világgazdaság

Bár minőségben vegyes a kép, termésátlagban a korábbi várakozásokhoz képest jobbat hoznak a kalászos gabonák. Ha az időjárás is megfelelő lesz, e hét végéig befejezik a búza aratását.

Befejezték az árpa aratását,az eddigi adatok szerint 5,3-5,4 tonnás hektáronkénti termésátlaggal, ami lényegesen jobb, mint ahogy a korábbi várakozásokban állt – mondta a Világgazdaságnak Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke. A télen és a tavasz elején tapasztalt aszály miatt eredetileg sokkal gyengébb termésre számítottak a szakértők.

A GOSZ elnökének tájékoztatása szerint a búza is jobban teljesített a vártnál, az országos hektáronkénti termésátlag egyelőre 5,1-5,2 tonna, ez szintén felülmúlja az előzetes termésbecsléseket. Petőházi Tamás szerint a minőségről még korai bármit mondani, hiszen a legutóbbi hét végén a termény 20-25 százaléka még kint volt a táblákon.

Az időjárás-előrejelzések szerint abban lehet bízni, hogy nem lesz akadálya a betakarításnak, így e hét végére már végezhetnek is a búza aratásával.

Annyiban viszont bejöttek a jóslatok, hogy leginkább a repce sínylette meg az aszályt. A 2,8 tonnás termésátlag alacsonyabb az utóbbi évek hozamainál. A repcét gyakorlatilag porba vetették, nagy területen ki is kellett szántani, de a megmaradt növény fejlődése sem volt optimális a kezdeti vízhiány, majd a növény megnyurgulása miatt.

Hasonló tapasztalatokról számolt be a Világgazdaságnak Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) tanácsosa, mondván: az aszályos hónapok után lényegesen rosszabb termésre számítottak. Az érdekképviselethez érkező beszámolók szerint az aszály Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében jobban érintette a kalászosokat. E területeken és Pest megye egyes részein az átlagosnál zömében alacsonyabb termésátlagokat mértek a gazdálkodók.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Támadnak a gombabetegségek, rajzanak a kártevő rovarok

2018. április 25. 08:24

Az Alföldön és a Dunántúlon egyaránt egyre gyakoribb őszi árpában és búzában a sárgarozsda. Védekezni kell a repcében és a gyümölcsösökben is!

Tömegesen telepednek be a vetésfehérítők

2019. április 2. 15:19

Rengeteg csapadékkal adós a „természetfelelős”. Az év első három hónapjában országos szinten is mindössze 50-60 milliméter eső esett. A téli hónapokban, hó formájában sem hullott elegendő mennyiség, így napjainkra már fél évnyi a talajok nedvességhiánya.

Növények védelme a természet erejével

2018. március 6. 13:47

A Trichoderma nemzetségbe tartozó gombafajok a kórokozókkal szemben hatékony védelmet nyújtanak a növényeknek.

A javuló terméskilátások miatt csökkent a szójabab ára

2020. július 22. 11:02

Óvatos hangulatban zajlott a kereskedés a párizsi árutőzsdén, enyhe fölényben voltak a vevők, ugyanis a malmi búza, a takarmánybúza és a kukorica is drágult, miközben a repce vesztett értékéből.