Növénytermesztés

Hogyan kell rögzíteni az őszi P- és K-műtrágyák kijuttatását?

Agrofórum Online

Az őszi foszfor- és káliumtartalmú műtrágyák kijuttatásával kapcsolatban az uniós irányelveket érdemes figyelembe venni azok bejelentése során.

A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló 1991/676/EGK irányelv 2. cikk e) pontja szerint a ,,trágya” bármely, a növényzet növekedésének fokozása céljából talajra juttatott nitrogén- vagy nitrogénvegyület-tartalmú anyag; beleértve a szervestrágyát, a halgazdasági hulladékokat és a települési szennyvíziszapot. Ennek megfelelően kell értelmezni a 27/2006. kormányrendelet trágyafogalmát, azaz a trágyázási tilalmi időszak kizárólag a nitrogéntartalmú trágyázószerekre vonatkozik az irányelv megfelelő cikkének figyelembe vételével.

A gazdálkodási napló kitöltésével kapcsolatban az egész évi tevékenységet kell a web-Gn-ben jelenteni, így az őszi tápanyag-kijuttatásoknak is szerepelniük kell benne.  Szántóföldi növények esetén a következő évi kultúrát is fel kell tüntetnie egy sorban, és a kijuttatott mennyiséget be kell írnia szükség szerint ideiglenes táblasorszám alkalmazásával. Ültetvény esetén, illetve amikor a kultúra állandó, és amikor az őszi kijuttatásokat már a szeptember 30-ig elkészült –  következő évre vonatkozó –  tápanyag-gazdálkodási terv alapján határozzák meg, akkor is célszerű ugyanazzal a növénnyel külön sorban felvezetni a mennyiségeket, hogy ne haladja meg a tervben foglaltakat.

(Sztahura Erzsébet / NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Növénykondicionálók, műtrágyafajták, növényi hormonok - Tápanyag-gazdálkodási szakmai nap (II. rész)

2018. március 15. 12:43

A különböző huminanyagok és azok növényélettani folyamatokban betöltött szerepe, a szilárd és folyékony műtrágyák hatóanyag-tartalma és a növényi hormonok.

Lehet, vagy szükséges másképpen csinálni?

2018. február 1. 07:34

A változó világ változó körülményei között nemcsak lehet, de szükséges is alkalmazni azokat a lehetőségeket, eljárásokat, melyekkel a jövedelmet stabilizálni, növelni lehet a fenntarthatóság mellett.

Megerősítette idei bevételi céljait a német BayWa Group

2019. november 15. 06:33

Az agrárüzletág első három negyedéves 8,19 milliárd eurós árbevétele 1,3 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttinél, de az üzleti eredmény 18,1 százalékkal 65,8 millió euróra emelkedett.

Környezetbarátabb termésnövelő termékek kerülhetnek forgalomba az unióban

2018. december 13. 11:47

Az új jogszabály a 2003 óta érvényes rendeletet váltja fel, és a műtrágyák minden fajtájára (ásványi és szerves anyagok, talajjavító szerek, termesztőközegek) kiterjed majd.