Növénytermesztés

Hozamnövekedés a gazdaságosság jegyében – Idén is sok érdeklődőt vonzott a Malagrow Növénytermesztési Konferencia

Malagrow Kft.

Idén ötödik alkalommal, január 14-17. között került megrendezésre a már hagyományokkal rendelkező Malagrow Növénytermesztési Konferencia sorozat, Hozamnövekedés a gazdaságosság jegyében címmel. Az újdonságok iránt érdeklődő termelők országszerte nyolc helyszínen ismerkedhettek meg a legfontosabb trendekkel, fejlesztésekkel, támogatási- és szabályozási kérdésekkel, emellett gyakorlati ismeretekkel is gazdagodhattak.

A rendezvény vezérvonala a hozamnövekedés volt, ennek jegyében kiemelt szerepet kapott a Malagrow Kft. új szántóföldi hozamstimulátora, a YieldON. A szántóföldi kultúrák termőképességének fokozására kifejlesztett készítmény segítségével átlagosan 7,27 százalék hozamnövekedés érhető el, kedvező hektárköltség mellett. A Valagro innovatív, legújabb biotechnológiákon alapuló termékének fejlesztéséről szóló előadásban az is elhangzott, hogy a készítmény hatékonysága és megbízhatósága az egyedülálló, négylépcsős komplex termékfejlesztési rendszernek köszönhető. Ezt bizonyítják az eddigi hazai eredmények is, melyek összesen 70 kísérletre épülnek. Ennek köszönhetően a termék máris sok hazai termelő technológiai elemévé vált.

Az előző évekhez hasonlóan neves, a szakterületükön elismert vendégelőadók prezentációi is színesítették a programot. A kiváló minőségű hazai földeken az egy hektárra jutó növénytermesztés jelenleg nem éri el az uniós átlagot, illetve az élőmunka-termelékenység hatékonysága is elmarad a nyugat-európai országokétól. Ezért a felkért agrárszakemberek növényélettani előadásaikban a termelés-intenzitás és hatékonyság növeléséhez, a precíziós gazdálkodáshoz, valamint a talaj erőforrásainak optimális felhasználásához kapcsolódóan is szolgáltak hasznos tanácsokkal.

Az agrártámogatási keretek 2020. után várható változásairól kormányhivatali vezetőktől kaphattak tájékoztatást az érdeklődők, ami azért is kulcsfontosságú, mivel a mezőgazdasági vállalkozói jövedelmek háromnegyede hazai és uniós támogatásokból származik.

A színvonalas előadások mellett a Malagrow Kft. hivatalosan is bejelentette romániai és szlovákiai terjeszkedését a Valagro minőségi termékeinek kizárólagos forgalmazójaként. A cég ügyvezető igazgatója, Malatinszki György hangsúlyozta, hogy a komoly elismerés mellett közel négyszeres piacnövekedést jelent mindez a hazai kkv számára.

A rendezvénysorozat keretében került sor a Valagro Év Legjobb Termelője 2018 díj átadására is, melyet hazánkban Szántó Lajos érdemelt ki különösen tudatos és szakszerű termékhasználó termelőként.

A szervezők emellett a Malagrow Környezetvédelmi Program (MKP) kezdeményezésre is felhívták a jelenlévők figyelmét. A program keretében nem csak a Valagro termékek üres csomagolásának újrahasznosításáról gondoskodik a vállalat, de jelentős árengedménnyel is jutalmazza a környezettudatos termelőket. Már egy gyűjtőzsáknyi üres flakon és zsák leadása is több ezer forint megtakarítást jelenthet a következő biostimulátor, mikroelem vagy épp műtrágya készítmény vásárlásnál.

A megkérdezett partnerek visszajelzése alapján a konferenciasorozat elérte célját: a résztvevők naprakész tudással térhettek haza a növénytermesztés gyakorlati kérdéseit és az agrárigazgatás szabályozását illetően. Az előadásokon elhangzottak segítséget nyújthatnak a gazdaságos és fenntartható mezőgazdasági termelésben, hogy a tudatos gazdák idén még jobb megtérülést érhessenek el, a kertészeti és szántóföldi kultúrákban egyaránt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

A globális élelmiszergondok megoldásán dolgozik 130 tudományos akadémia

2018. november 29. 13:46

A megoldási javaslatok között említik a precíziós növénytermesztést és állattenyésztést, a növénynemesítési technológiák alkalmazását, az innovatív élelmiszereket, a tengeri és édesvízi halászat hatékonyságának növelését, az élelmiszer-pazarlás visszaszorítását.

Bayer – AGRYA összefogás született az innovatív magyar mezőgazdaságért

2018. február 26. 07:57

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA és a Bayer Hungária Kft. Együttműködésük arra a felismerésre épül, hogy a fiatal gazdálkodók által irányított versenyképes, hosszabb távon fejlődni tudó gazdaságok működése igényli az új, innovatív technológiai megoldásokat.

Kulcsfontosságú a digitalizáció

2019. június 13. 08:33

A vizsgálat célja, hogy felmérje azokat a digitális eszközöket, amelyek segítik a tudásátadást, a szaktanácsadást, a termelők piacra jutását, az innovációt.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.