Növénytermesztés

Idén is meghirdették az Élelmiszer-lavina közösségeknek szóló pályázatát

Agrofórum Online

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta közös programjára civil szerveztek és önkormányzatok jelentkezhetnek több millió forint értékű zöldség vetőmagra pályázva.

Idén is meghirdették az Élelmiszer-lavina közösségeknek szóló pályázatát. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta közös programjára civil szerveztek és önkormányzatok jelentkezhetnek több millió forint értékű zöldség vetőmagra pályázva március 6-ig – áll a szervezőknek az MTI-hez eljutatott pénteki közleményében.

A pályázatra olyan jelentkezőket várnak, akik vállalják, hogy a földjeiken szakmai felügyelet mellett, rászorulók aktív bevonásával termelnek élelmiszert az elnyerhető magokból, majd a megtermelt élelmiszert szétosztják a környék hátrányos helyzetben élő lakosainak, időseknek, fogyatékkal élőknek. Az Élelmiszer-lavina így tulajdonképpen hal helyett hálót biztosít a rászorulók számára – mondta el Cseh Balázs, az idén 10 éves Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

A program egyik célkitűzése, hogy a jelenleg kihasználatlan családi kiskertekben segítse újra elindítatni az egészséges élelmiszernövények termelését. A program keretében megvalósuló mezőgazdasági termelésbe azért tekintik fontosnak a szervezők a rászorulók bevonását, mivel ők így a kiosztott terményeken túl olyan tudásra is szert tehetnek, amelyet a saját kertjeik betelepítésénél is hasznosíthatnak – olvasható a közleményben.

Tavaly a programban 37 önkormányzat és civil szervezet vett részt, akik a saját földjeiken összesen mintegy 170 tonna élelmiszernövényt termesztettek, több mint ezer ember munkájának bevonásával. A közlemény szerint az Élelmiszer-lavina program tavaly több mint 13 ezer nehéz sorsú emberen tudott segíteni.

A program jótékonysági nagykövete Novodomszky Éva televíziós személyiség, aki úgy véli, a közösségi termelés öngondoskodásra tanít, a megtermelt zöldségek pedig valódi, kézzelfogható segítséget jelentenek a hátrányos helyzetű családoknak.

A most hatodik alkalommal kiírt Élelmiszer-lavina pályázat keretében eddig több mint 100 ezer rászoruló kapott segítséget – áll a közleményben.

A 2015-ös pályázati kiírás az elelmiszerbank.hu honlapon tekinthető meg.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Az élelmiszeripar képes a lakosság folyamatos ellátására

2020. március 18. 08:47

Hazánk mintegy 120%-os önellátásra képes az alapvető élelmiszerekből, de az ország termelési potenciálja akár 150%-ra is növelhető.

Gyakori gond az öntözés során a szórófejek eltömődése

2019. július 2. 07:37

Az öntözési technika fejlődése, a precíziós öntözés, egyre szigorúbb követelményeket támaszt a vízminőséggel szemben. Pontos víz- és tápoldat-adagolásnál használatos szórófejek és csepegtető testek rendkívül érzékenyek a vízminőségre, gyorsan eldugulnak, használhatatlanná válnak.

Mást mond a botanika a paradicsomról, mint amit az iskolában tanultunk róla

2019. július 18. 04:36

Amennyiben botanikai szempontból közelítjük meg a témát, a paradicsom valójában nem zöldség, hanem gyümölcs. Másfelől viszont, ha a konyhai felhasználás szerint próbáljuk besorolni a paradicsomot, mindenképp a zöldségek közé kell helyeznünk.

Régi-új kedvelt zöldségünk, a spenót

A spenót felhasználását tekintve fontos ipari növény a mélyhűtőipar, a szárítóipar és a konzervipar számára. Friss fogyasztásra sokkal kevesebbet használunk, mint a feldolgozóipar.