Növénytermesztés

Idén kevesebb búzatermés várható globálisan

MTI

A tavalyinál néhány százalékkal alacsonyabb lehet a globális búzatermés idén, de a hatalmas átmenőkészletek miatt jelentős drágulás nem várható; a magyar termelők számára biztató, hogy Oroszország idei exportja csökken és Romániában, valamint Bulgáriában is kevesebb lesz a termés - közölte a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára csütörtökön Hódmezővásárhely-Batidán.

Pótsa Zsófia, a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. országos kalászos és repce fajtabemutatóján elmondta, Magyarországon a szántóterület 2012 óta némileg növekedett, jelenleg 4,3 millió hektár körül alakul. A búza vetésterülete az 1,2 millió hektáros csúcsról fokozatosan csökkent, tavaly már egymillió hektár alatt volt. A termés az elmúlt hat évben mindig megközelítette az 5 millió tonnát, idén – bár hivatalos becslés még nem készült – várhatóan 4,8 millió tonna körül alakul – tudatta.

Megemlítette, hogy a búza és az árpa vetésterülete folyamatosan csökkent, előtérbe került a napraforgó és a repce, előbbit 660 ezer, utóbbit 260-270 ezer hektáron vetettek idén.

Hat, hét évvel ezelőtt a termés 70 vagy akár 80 százalékát adta a malmi minőségű búza. Mivel a takarmány és malmi minőség közötti árkülönbség egyre csökkent, ma már fele-fele az arány. Pótsa Zsófia azonban hangsúlyozta, hogy a minőségi búzára ma is szükség van, a homogén tételeket a piac hajlandó megfizetni.

Évente mintegy 1,2 millió tonna a malomipar szükséglete. A takarmányipar kevesebb kukoricát használ fel, így évente 1-1,2 millió tonna búza kerül ide, megfigyelhető azonban, hogy a magasabb minőséget keresik, hiszen a keverékek fehérjetartalmát olcsóbb így biztosítani, mint szójából. Hozzátette: a visontai keményítőüzem indulásával az ipari felhasználás évente 0,25 millió, majd 0,5 millió tonnára nőhet.

A legnagyobb piaci szegmens a kereskedelem maradt, a minőségi előnyét azonban egyre inkább elveszíti a magyar búza. A meghatározó exportpiacok Olaszország – ahova a kivitel egyharmada megy -, Románia – ahonnan jellemzően továbbexportálják a magyar búzát -, Németország, – a kifejezetten jobb minőséget kereső – Bosznia, Ausztria és Hollandia. A 2017-2018-as szezonban – július 1-jéig – 2,5 millió tonna búza kiszállítása várható, pont egymillió tonnával kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte Pótsa Zsófia.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Kiújultak a kereskedelmi feszültségek

2020. május 2. 15:17

Egyre inkább úgy tűnik, hogy nehéz lesz visszaállítani a húsfeldolgozás szintén a korábban megszokott szintre.

Amerikában a mínuszok domináltak a gabonapiacon

2020. április 10. 05:37

Egy tonna búza 201,44 dollárba került a tengerentúlon, ami 0,2 százalékos csökkenésnek felel meg. A kukorica ára 0,5 százalékos mínuszt követően 129,91 dollárba került tonnánként.

Négy napos drágulás után csökkent a kukorica ára

2020. május 30. 08:18

Európában ismét zömmel drágultak a gabonafélék, csak a kukorica kurzusa csökkent valamelyest.

Két hónapos mélyponton a búza ára

2020. május 14. 08:03

A fontosabb mezőgazdasági termékek közül csak a takarmánybúza ára emelkedett, az is inkább a tegnapi mínuszt kompenzálta minimális emelkedéssel.