Növénytermesztés

Ingyenes lesz az aszálymonitoring-rendszer használata

NAK

Az aszály elleni védekezésben érdemi előrelépést hoz az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) által létrehozott újszerű, komplex vízhiány-előrejelző rendszer.

Ennek éles indulás előtti tesztelésében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is közreműködik a következő hónapokban. A NAK tapasztalati, javaslatai beépülnek majd a rendszerbe, hogy a felhasználók, gazdálkodók a számukra legfontosabb információhoz juthassanak hozzá a nyílt – várhatóan 2019 tavaszán induló –, ingyenesen elérhető internetes felületen.

Az aszály kockázata nagy, különösképp a klímaváltozás okán. Mindezt jól érzékelteti, hogy például csak 2015-ben mintegy 400 milliárd forint kár keletkezett a mezőgazdaságban vízhiány miatt. Ezért is olyan megelőző módszert – az aszálymonitoring-rendszert – dolgoztak ki az OFV-nél, amely időben jelzi a gazdálkodóknak, agrárcégeknek, hogy vizet kell juttatni egy adott területre, mielőtt a növények szárazság okozta stresszhatást szenvednének.

Az OVF 2016-ban kezdte el kiépíteni a rendszert, akkor 16 megfigyelőállomást telepített a leginkább vízhiányos alföldi területekre, valamint az adatokat online is elérhetővé tette. 2017-ben további hat állomás került ki a földekre, idén ezt újabb 24 állomással bővítik ki. A 2019-es öntözési idény kezdetére közel 140-150 állomásból álló hálózat jön létre, a cél pedig – az állomások számának folyamatos növelésével – az egész ország területére kiterjedő hálózat kialakítása mind a központi, mind a magán mérőállomások tekintetében.

A már működő és a tervezett mérőállomások alapvetően a talajt illetve a növényzetet ért hatásokat mérik. A monitoringpontokon a meteorológiai alapparaméterek (csapadék, páratartalom, léghőmérséklet, relatív légnedvesség és levélfelület nedvesség) mellett hat szinten (10, 20, 30, 45, 60, 75 cm mélységben) történik naponta talajnedvesség- és hőmérsékletmérés. A szenzorok segítségével a talajnedvesség pontosan meghatározható, továbbá a beszivárgást akadályozó tényezők (pl. fagyott talaj) is azonosíthatók. A talaj alsó rétegeiben elhelyezett mérőeszközök a talajvízszint emelkedését is jelzik.

A következő hónapokban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai és a KITE Zrt. szakemberei folyamatosan tesztelik a rendszer szoftverének és adatbázisának használatát annak érdekében, hogy a gyakorlati tapasztalatok alapján a mezőgazdaság számára szükséges módosításokat is illeszteni tudják a rendszer működésébe.

Az aszálymonitoring-rendszer ingyen elérhető lesz majd internetes felületen, és akár 10 napos specifikus előrejelzést is nyújt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Májusban Mezőfalván újra NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow

2019. április 5. 07:46

A NAK a MEGFOSZ közreműködésével – idén is megrendezi az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását.

A PÁIR-ról rendez konferenciát az AKI és a NAK

2019. január 3. 09:52

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az Agrárminisztérium támogató közreműködésével a PÁIR-ral kapcsolatos tanácskozást szervez 2019. január 23-án.

Mesterséges vízpótlás segíthet az aszály elkerülésén

2019. április 18. 06:03

Január és március között lehullott csapadék mennyisége 24 és 94 milliméter között alakult, az országos területi átlagérték 54 milliméter volt, ami az időszakos átlagnál 41 százalékkal kevesebb.

Még mindig kevés az öntözéses gazdálkodás

2019. szeptember 24. 11:16

2020-tól 2030-ig összesen 170 milliárd forinttal tervezi a kormány támogatni az öntözés fejlesztését.