Növénytermesztés

Jön a hétvége és ezzel együtt a záporok, zivatarok

OMSZ

A héten többfelé hátráltatta a mezőgazdasági munkákat szeles, záporos időjárás. A továbbiakban a szél mérséklődésére lehet számítani, de az időjárás csapadékos jellege megmarad, eleinte a keleti országrészben, majd a hétvégén egyre többfelé várhatók záporok, zivatarok. Forróságra továbbra sem kell készülni, marad a nyári meleg.

A múlt hét második felében az ország nagy részén száraz időben lehetett haladni az aratással, majd az utóbbi néhány napban sokfelé esett nem nagy mennyiségű csapadék. Jelentősebb, 20 mm-t meghaladó esők északkeleten és nyugaton fordultak elő. Az egy héttel ezelőtti körülményekhez képest többnyire javult a talajok állapota.

A sáros területeken jellemzően szikkadt a talaj, a korábban szárazsággal sújtott tájak egy részén, például a Nyírségben és a Hernád mentén pedig sokfelé öntözte eső, zápor a talajt. Ezzel együtt még mindig vannak olyan területek például a Mezőföldön, ahol régóta nem hullott számottevő csapadék, és az aszály jelei mutatkoznak. A talaj felső 20 cm-es rétege a legtöbb helyen azonban jó vízellátottságú, a középső és alsóbb rétegekben viszont többfelé vízhiány mutatkozik.

Az országban már csak kevés helyen maradt aratnivaló, ennek minősége a többszöri csapadék miatt egyre romlik. A kukorica zömében a szemfejlődés fenológiai fázisában jár. A napraforgó a legtöbb helyen a virágzás végén tart vagy elvirágzott, és megkezdődött a magképződés. A korai érésű szőlők már zsendülnek, színeződnek a bogyók, nagyon korai szüret várható. A kukorica és a napraforgó állományokban intenzív volt a növekedés, illetve a fejlődés az elmúlt időszakban.

A kukoricának a címerhányástól a szemfejlődésig van a legnagyobb vízigénye, míg a napraforgónak a virágzás idején. Idén ezek a fenológiai fázisok az átlagosnál hamarabb következtek be, és jelenleg általában kedvező talajnedvességi viszonyok állnak a növények rendelkezésére ebben a kritikus időszakban. A jó terméshez a nedvesség mellett sok napsütés és meleg is szükséges, mely feltételek az előttünk álló időszakban szintén adottak lesznek.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek többnyire 900 és 1020 foknap között járnak az országban, és egyre nő a különbség a nyugati és a délkeleti tájak között.  A magasabb értékek leginkább az Alföldön jellemzőek. Ezek szerint jóval az átlag és kevéssel a tavalyi értékek fölött járnak a hőösszegek, így növényeink fenológiai fázisai is előnyben vannak. Július eleje óta az idei értékek közelebb kerültek a tavalyi, illetve az átlagos értékekhez, vagyis valamelyest apadt a meleg április és május során szerzett több hetes előny.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképen a zöld tömeg aránya országszerte magas. A változást mutató térképen csökkent a sárga és vörös szín aránya, zöld színek jelzik a kukorica és a napraforgó táblákon az intenzív növekedést. Az anomália térkép alapján, a legtöbb helyen a sokéves átlag fölötti a zöld tömeg aránya, de a június utolsó, illetve július első harmadában száraz területeken megjelenő vörös foltok a negatív anomáliát mutatják.

Az előttünk álló egy hétben meglehetősen változékony, de meleg időre van kilátás. Szombatig az ország keleti felében lesz több csapadék, majd szombat délutántól a Dunántúlon is megjelennek a záporok, zivatarok, a jövő hét első napjaiban pedig a déli országrészben ígérkezik több csapadék. Összességében a következő egy hétben 5 és 20 mm közötti mennyiség valószínű, de tekintettel a zivataros jellegre ismét nagy különbségek alakulhatnak ki az egyes tájegységek között. Lokálisan 30 mm-nél is több eshet, de előfordulhatnak szárazon maradó területek is.

A csütörtökön és pénteken még sokfelé élénk, a Dunántúlon erős szél a hétvégére jelentősen mérséklődik, és csak hétfőtől élénkül meg ismét többfelé. Permetezésre leginkább a szombati nap lesz alkalmas.

Nagy területre kiterjedő kánikula az előttünk álló héten sem várható. A naposabb területeken emelkedhet kevéssel 30 fok fölé a hőmérséklet, de általában 26-30 fok közötti értékek lesznek jellemzőek a legmelegebb órákban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

A nyugati dióburok-fúróléggyel kapcsolatos 2019. évi tapasztalatok

2019. október 23. 04:38

A 2019-es évben a késő tavaszi fagyok, az elhúzódó hűvös időjárás és a nyár végi/ősz eleji relatív vízhiány mellett a diósgazdáknak és házikert tulajdonosoknak egy másik problémával is meg kellett küzdenie, mégpedig a dió egy hazánkban néhány éve felbukkant károsítójával, a nyugati dióburok-fúróléggyel.

Megjelent és ingyenesen letölthető a Nufarmer Magazin őszi száma (pdf)

2019. szeptember 10. 16:34

A tarlókezeléstől a csávázáson, majd a vetésen át egészen a téli nyugalmi állapotig lépésről lépésre foglalkozunk az aktuális teendőkkel, kollégáinkon kívül gyakorló szakemberek is megosztják tapasztalataikat, javaslataikat.

Permetezni kell: kedvez az időjárás a tafrina kialakulásának

2020. március 3. 15:15

2020 első két hónapja nem kényeztette el a gazdálkodókat csapadék tekintetében. Január-február hónapokban csupán egy havi mennyiség hullott le, mindehhez pedig több évtizede nem látott, magas téli hőmérséklet társult. Szerencsére az elmúlt esztendő utolsó két hónapja csapadékban bővelkedett, mindkét hónapban többhavi csapadék hullott, eső formájában.