Növénytermesztés

Kalászos vetőmag: 107 ezer forint tonnánként

VSZT

Nettó 107.000 forintban hirdette meg az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató árat a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Mint Takács Géza elnök elmondta: elegendő mennyiségű, jó minőségű vetőmag áll az őszi szezonban a gazdálkodók rendelkezésére.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a törvény adta lehetőségeinek és a jogszabályi előírásoknak megfelelően idén is közzétette az őszi kalászosok vetőmagjaira vonatkozó, a piaci körülmények alapján prognosztizált tájékoztató árat, amelyet tonnánként nettó 107.000 forintban határozott meg a testület szakbizottsága. Ez az ár a zsákba csomagolt, gombaölő szerrel csávázott, fémzárolt, az eladó telephelyén gépkocsira rakott vetőmagra értendő, ugyanakkor nem fix és nem kötött, illetve nem ajánlott ár. A konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg.

A tájékoztató ár meghatározása előtt a szövetség a piaci viszonyok feltárása érdekében széleskörű ágazati felmérést végzett. A tájékoztató ár évről-évre mértékadó jelzés a vetőmag nemesítésével, előállításával és forgalmazásával kapcsolatos termékpályák szereplőinek, mivel a vetőmaggal való foglalatosság olyan szükséges tevékenység, mely a biológiai alapok folyamatos biztosításával nélkülözhetetlen eszköze a mezőgazdasági termelésnek, s ezen keresztül a végfelhasználók érdekeit szolgálja.

 „A NÉBIH adatait is figyelembe véve felmérésünk alapján az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagokból a várható készletek a szakmailag elfogadható, 40% feletti felújítási lehetőséget biztosítanak”, ismertette Takács Géza. A Vetőmag Szövetség elnöke kifejtette: a tagoktól kapott információk alapján az ókészlet mennyisége érdemi hatást nem gyakorol az új termésű készletekre. A várható átlagtermés a vetőmag célú őszi búza és őszi árpa tekintetében az 5,5-7,5 tonna/hektár között alakulhat, míg a tritikálé esetében 4-6,4 tonna/hektárra számíthatunk.

A minőség tekintetében fontos tény, hogy nem volt komolyabb fuzárium-fertőzés, illetve a tavaszi csapadéknak köszönhetően az áthullási problémák mértéke sem lesz akkora, mint az a téli/tavaszi aszályt követően várható volt. A piaci szereplők mind a kalászos terményárak, mind a termelési költségek emelkedésével számolnak. Az inflációs hatás, a termelési-feldolgozási költségen belüli munkaerő költség-hányad növekedés ugyanakkor érezteti hatását a vetőmag végfelhasználói árának növekedésében, tette hozzá Takács Géza. Mindezen tényezők ellenére az idei értékesítési szezonra vonatkozó tájékoztató ár még így is az elmúlt évi tényleges piaci átlagár alatt marad.

A tényleges piaci árakról a vetési szezon végén kaphatunk pontos adatokat. Az elmúlt években hullámzott az őszi vetésű kalászos növények tényleges értékesítési ára. 2012-ben 115 ezer, 2016-ban 93 ezer, 2018-ban 99 ezer, 2019-ben pedig 109 ezer forintért kelt el a vetőmagpiacon egy tonna őszi búza vetőmag. Az őszi árpa és a tritikálé ára is hasonlóan hullámzó tendenciát mutatott.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Idén is kiderült, hogy melyek a legjobb kukorica hibridek

2018. december 28. 10:24

Idén az állami elismerés hatósági vizsgálataiban alkalmazott standard fajták kísérletbe állításával minden fajta esetén FAO érték meghatározásra nyílt lehetőségünk.

Élt 12 évet - feltámadt 12 éve

2018. augusztus 1. 14:34

Keserű hangvételű írásom jelent meg 2006 júliusában az Agrofórum hasábjain: Élt 12 évet címmel. Az un. minősített növényfajták kísérletének megszűnésén való felháborodásomnak adtam hangot. Azóta a helyzet szerencsére megváltozott…

Posztregisztrációs fajtakísérlet: díjat kaptak a legjobb kukoricafajták tulajdonosai

2019. január 25. 14:39

A fajtakísérleti rendszer működtetésének célja, hogy az objektív eredmények birtokában a felhasználók kipróbált, megfelelő mennyiség és ismert minőség elérésére képes búza- és kukorica-növényfajták közül választhassanak. A kísérletek szakmai felügyeletét a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) biztosítja.

A vetőmagtermelés a járvány alatt sem áll meg

2020. szeptember 11. 11:35

Zavartalanul működött a koronavírus járvány elmúlt hónapjai alatt a magyar vetőmag előállítás a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács folyamatosan figyeli és értékeli az őszi helyzetet, hogy a lehető legkisebb zökkenőkkel haladhasson az exportorientált ágazat, hangzott el a szervezet martonvásári küldöttgyűlésén.