Növénytermesztés

Kedvező termés várható az őszi betakarítású növényeknél

AM Sajtóiroda

Megfelelő időben megkezdődött a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa és a szója betakarítása.

A magyar mezőgazdaság egyik meghatározó növénye, a kukorica közel 983 ezer hektáros vetésterülete tavalyhoz képest 4,6 százalékkal nőtt, a 8,2 tonna/hektár körüli terméshozam az elmúlt öt év átlagánál 9,5 százalékkal lesz várhatóan magasabb. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatása szerint 8 millió tonnára becsülhető a várható termés.

Az őszi betakarítású növények között szintén kiemelt jelentőségű a napraforgó, melynek aratása javában zajlik, az 570 ezer hektáros terület közel feléről már a raktárakba került a termés. A hozamok itt is kedvezőek, a 3 tonna/hektár körüli érték 7,1 százalékkal haladja meg az ötéves átlagot, a kamarai termésbecslés alapján pedig a várható termésmennyiség eléri az 1,7 millió tonnát.

A cukorrépa betakarítása is folyik, a termés várhatóan a 880 ezer tonnát kissé meghaladja. A gazdák igen kedvező hozamokra számíthatnak, az első mérések szerint országos átlagban 65 tonna/hektár felettinek ígérkezik a termés, melynek a cukortartalma is megfelelő lesz.

A szója vetésterülete a tavalyi évhez képest változatlan, a termésbecslés alapján több mint 173 ezer tonnás termés ígérkezik. A várható hozamok itt is igen kedvezőek, megközelítik a 3 tonna/hektárt, ami az elmúlt öt év javuló átlagához képest is további 15,8 százalékos emelkedést jelent, ez pedig világosan mutatja, hogy a növény egyre gazdaságosabban és versenyképesebben termelhető hazánkban is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

A viharkárok miatt drágul a kukorica

2020. augusztus 22. 09:07

Európában jó hangulatú volt a kereskedés mind a négy kiemelt termék kurzusa felfelé ment.

A savanyú, a normál és a lúgos

2018. március 8. 09:36

A Terragro Kft. termékei nemcsak a növény, hanem a talaj szempontjából is jótékony hatásúak.

Talajélet Videó

A szója gyomirtásának meghatározó alapvetései

2018. október 20. 02:37

A szója gyomirtásának szükségessége nem kérdés, a feladat annak eldöntése, hogy mit és mikor, milyen dózisban és kombinációban használjunk az elérhető legnagyobb hozam elérése érdekében. A körültekintéssel elkészített terv és precíz kivitelezés szükségessége itt még inkább igaz, mint sok más kultúra esetében.

Terményárak: ünnep előtti lassulás eredményezte árcsökkenés

2019. április 23. 10:38

A nemzetközi piacokon is jellemző helyzet már itthon is jelentkezett: az ó-termésű készletekre kínált vevői árak csökkentek az elmúlt hetekben, már amennyiben egyáltalán van gyors szállításra vevő.