Növénytermesztés

KG Nagykun az új, államilag elismert árpafajta

Debreceni Egyetem

KG Nagykun néven a Debreceni Egyetem AKIT Karcagi Kutatóintézetének újabb őszi árpa fajtajelöltjét nyilvánította államilag elismertté a Fajtaminősítő Bizottság. Az új árpafajta több mint tíz éves nemesítői munka eredménye.

Az új árpafajta korai érésű, hatsoros takarmányárpa. A hivatalos kísérletek és vizsgálatok alapján a mért tulajdonságok a gazdasági értékvizsgálatok és a növénykórtani rezisztenciavizsgálatok szempontjából is maradéktalanul megfeleltek az állami elismerés feltételeinek.

A KG Nagykun a NÉBIH által vizsgált három év átlagában 101,3%-a volt a standard fajták átlagtermésének (8,19 t/ha), a szemek nyersfehérje-tartalma pedig 0,4%-kal lett magasabb a takarmány standard fajták átlagánál. Mindemellett télállósága és állóképessége is kedvezőbb az átlagnál. A fajta az árpalisztharmattal és az árpatörperozsdával szemben mérsékelten rezisztens, hálózatos levélfoltosságra közepesen fogékony.

Az állami elismerést igazoló oklevelet január 25-én, csütörtökön ünnepélyes keretek között, az AGROmashEXPO-n vette át Czimbalmos Ágnes, a Karcagi Kutatóintézet Növénynemesítési és Fajtafenntartási Osztályának vezetője Szépe Ferenctől, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetőjétől és Lukács Józseftől, a NÉBIH elnökhelyettes-igazgatójától.

A KG Nagykun a Debreceni Egyetem AKIT Karcagi Kutatóintézetének már a 36-ik saját nemesítésű, államilag elismert növényfajtája, őszi árpából pedig az ötödik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

XXVI. Búzatanácskozás - Versenyképes-e a magyar búza?

2019. május 30. 15:38

A konferencia fő témája ez alkalommal a „A búza tápanyagellátása - a sikeres termesztés kulcseleme” volt. Versenyképes-e a magyar búza? Mi várható a búzapiacon?

Élelmiszerbiztonsági kompetenciaközponttá válik a Debreceni Egyetem

2018. október 19. 08:47

Egy sertés, vagy más haszonállat teljes útjának követése az eljárással kevesebb mint egy dollárba kerül, ami töredéke a ma elterjedt megoldások költségének.

Rátonyi Tamás: precíziós növénytermesztés nélkül nincs továbblépés!

2019. január 18. 10:51

A kutatók - és szerencsére mára már a gazdálkodók többsége is - úgy gondolják, hogy fontos a precíziós növénytermesztés minél szélesebb körű alkalmazása. A kor igényeinek megfelelve szükségszerűvé vált egy olyan képzés létrehozása, ahol az agrár vagy műszaki végzettséggel rendelkező szakemberek piacképes tudáshoz jutnak.

Amerikához képest sem vagyunk elmaradva - Precíziós gazdálkodás a Balogh-Farm Tépe Kft.-nél

2019. március 1. 12:17

Balogh Sándor a Balogh-Farm Tépe Kft. ügyvezetőjeként 2010-ben gondolkodott el először a precíziós gazdálkodás bevezetésén 800 hektáros területükre.

Gépészet Videó