Növénytermesztés

Kihirdették a VI. Kukorica Termésverseny győzteseit

Agrofórum Online

A Kárpát-medence Nagydíjat Magyarországról Papp Mihály, a Vajdaságból pedig Borsos Csaba kapta meg.

2015. február 13-án, rendezték meg a VI. Kukorica Termésverseny díjkiosztóját. A programhoz illő hangulatot és körülményeket a gödöllői Királyi Kastély Lovardája teremtette meg, amelyet szakmai tanácskozás és sajtótájékoztató követett.

A rendezvényt hagyományosan dr. Szieberth Dénes, a Magyar Kukorica Klub elnöke nyitotta meg. Miután a verseny eredménye ki van téve az időjárás viszontagságainak, ezért a jó eredményekhez nem kevés tudatosságra, szakértelemre is szükség volt ‑ erre világított rá mindkét előadó, dr Jolánkai Márton egyetemi tanár, intézetigazgató és dr. Gyuricza Csaba egyetemi docens.

A versenyt több kategóriában értékelték, és minden régióban az első három helyezettet díjazták.

1 régió:
1. Körmendi Szilárd, 2. Pintér János, 3. Hartmann Imre

2 régió:
1. Deák István, 2. Szilvási János, 3. ifj. Farkas Károly

3 régió:
1. Papp Mihály, 2. Papp György, 3. Kovács József

4 régió:
1. dr. Vavró Iván, 2. Görheny Gergő, 3. Ferenc Zsolt

5 régió:
1. Kovács Sándor ifj., 2. Kovács Sándor id., 3. Kardos Csaba

6. Öntözéses termesztés:
1. Boér Ernő, 2. Baji László, 3. Kardos Ferenc

7. Száraz művelésű, szántás nélküli kategória:
1. Kovács Sándor id., 2. Kardos Csaba, 3. Kovács József

Kárpát-medence Nagydíj:
Magyarország: Papp Mihály
Szerbia-Vajdaság: Borsos Csaba

Az országos összesítés
1. Papp Mihály, 2. dr. Vavró Iván, 3. Papp György

A versenyt szponzoráló Axiál Kft., Fertilia Kft., Monsanto Kft., RAGT kft. és YARA Kft. nemcsak támogatta a verseny megrendezését, de díjazta is a verseny helyezettjeit, akiknek az elismeréseket a támogató vállalkozások képviselői adták át.

Az idei évben is az Év Kukoricája vándorserleget és oklevelet a Monsanto hibridjének képviseletében Kökény Benő vehette át.

Gratulálunk a nyerteseknek!

Utolsó szó jogán dr. Szieberth Dénes köszönetet mondott minden résztvevőnek a lelkes, de igen sokszor fárasztó, és néha még költséget sem kímélő hozzáállásért. A verseny sikere csak rajtuk múlik, emelve ezzel is hazánkban a kukoricatermesztés sikerességét.

(Demes Gabriella – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

A kukorica az éghajlatváltozás tükrében

2018. december 31. 05:36

Az éghajlatváltozás már hazánkban is érezhető jelenség. A kukorica termesztése szempontjából a hőmérséklet emelkedését akár pozitív hatásnak is elkönyvelhetnénk, ugyanakkor a csapadék szélsőséges eloszlása, a hőhullámok és aszályos időszakok gyakoribb megjelenése már árnyalja ezt a képet.

Több mint egy százalékkal csökkent a kukorica ára

2019. június 12. 10:01

Az amerikai árutőzsdén 1,2 százalékkal a vékánkénti 410 dollárcentes szint alá csökkent a kukorica jegyzésára kedden.

4,4 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak tavaly novemberben

2019. január 14. 10:02

A gabonafélék ára 13,4 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 21,5, a kukoricáé 6,0 százalékkal.

10 tonnás kukorica talajművelés nélkül - No-till és min-till növénytermesztés Somogyban

2020. január 5. 13:49

A talajművelő eszközöknek egyre kevesebb szerepük van a somogyi táblákon, a munkájukat ugyanis a takarónövények és a talajlakó élőlények veszik át.