COVID-Agrár

Krízis: kapacitáshiány és drágulás a műtrágyapiacon

Agrofórum Online

Őszre nem lesz elég műtrágya, az elérhető készlet pedig jelentősen megdrágul – véli Dávid Tamás, a Keleti Agrár Kft. ügyvezetője. A szakember szerint az európai gyárak félgőzzel üzemelnek vagy leállnak, az orosz, afrikai, amerikai gyártók pedig örülnek, ha a saját térségüket el tudják majd látni.

Jelentős krízist hozhat a műtrágyapiacon a koronavírus, illetve a globális járvány nyomában elrendelt számos intézkedés – véli a műtrágyaforgalmazó Keleti Agrár Kft. ügyvezetője. Dávid Tamás elmondta: a jelenlegi helyzetben az európai műtrágyagyártók csökkentik, esetleg teljesen leállítják a termelésüket, az Európán kívüli gyártók pedig elsősorban a belső piacaikra koncentrálnak. Utóbbi igaz Oroszország és Afrika egyes országai, például Marokkó esetében, de ugyanez a helyzet az amerikai kontinensen is.

A Keleti Agrár Kft. ügyvezetője hozzátette: „úgy ítéljük meg, hogy az Európán belüli kapacitáscsökkenés, és a más kontinenseken is bekövetkező szűkösség miatt nyárra és őszre súlyos műtrágyahiány léphet fel. Mire tehát az őszi vetések előtti műtrágyázás esedékes lenne – például az őszi káposztarepce vagy a kalászos gabonák esetében – sok esetben hiánycikk lehet majd a műtrágya, a meglévő készletek pedig egészen biztosan jelentősen drágulni fognak. Ez már a jövő évi terméseredményekre is kihatással lehet szerte Európában.

Dávid Tamás elmondta: mindezek miatt már most érzékelhető, hogy a tudatosan tervező gazdák az egyre mélyülő krízis miatt igyekeznek mielőbb lekötni az őszi műtrágyát, mielőtt hiány lépne fel, és az árak komolyan emelkednének.

Mindeközben a tavaszi műtrágyázás időszaka is tart. A magyarországi helyzettel kapcsolatban elmondta: a Keleti Agrár raktárkészletei most is elegendőek a kereslet kielégítésére, ráadásul Oroszországból további szállítmányok érkeznek még. Ezeket egyelőre gond nélkül tudják teríteni Magyarország minden részére. Az ügyvezető kiemelte: a műtrágya leszállításánál szigorú biztonsági előírásokat vezettek be, közvetlen kontaktus nélkül, szájmaszk és fertőtlenítőszer alkalmazásával viszik ki a gazdáknak a megrendelt árut.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A belga burgonyaipar a koronavírus következményeivel küzd

2020. szeptember 28. 15:47

A sült krumpli országában, Belgiumban a koronaválság rányomta bélyegét az egyik kiemelten fontos élelmiszeripari szegmensre, a burgonyaiparra.

A COVID-19 hatása az európai traktorpiacra

2020. szeptember 23. 08:04

A mezőgazdasági traktor eladás a tavalyi évhez viszonyítva 12,08%-kal csökkent az első félévben.

A KITE is szigorít a koronavírus-járvány miatt

2020. szeptember 4. 17:01

A KITE Zrt. Operatív Törzse az elmúlt napok fokozottan emelkedő koronavírusos megbetegedéseinek esetszámai, valamint egy központi kollégájuk közvetlen érintettsége miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről határozott.

Mennyi műtrágyát igényelnek a kaszálók?

2020. június 25. 11:47

Egy tipikus franciaperjés kaszáló, amit háromszor kaszálnak egy évben, mintegy 100-130 kg/ha nitrogént igényel. Egy ötszöri vágású, túlnyomórészt angolperjéből álló kaszáló viszont a talajból már akár több, mint 300 kg nitrogént is kivonhat hektáronként. A kijuttatott nitrogén először mindig a többlet szénatermésben jelenik meg. Csak az optimális termés (szénamennyiség) elérése után kezdi el a további kijuttatott nitrogén a fehérjetartalmat is növelni.

Új szabályok a termésnövelők, trágyák forgalomba hozataláról

2019. május 22. 08:08

Az Európai Unió új szabályokat fogadott el a termésnövelő anyagok forgalomba hozataláról az uniós piacon - közölte az uniós tanács kedden.

Nagyobb figyelmet kell fordítani az okszerű műtrágyázásra - Yara Nap konferencia, 2019

2019. január 29. 09:14

A konferencia egyik témája volt a digitális megoldások kérdése a mezőgazdaságban, különös tekintettel a tápanyagellátási technológiákra, továbbá az előadások a takarmánynövények – fókuszban a kukorica és a szója – tápanyag-gazdálkodási kérdéseit érintették, de szó volt az aktuális műtrágyapiaci trendekről is.

A CE vagy nem CE jelölésű termésnövelő anyagok forgalmazása

2020. január 26. 13:06

A CE jelölésű uniós termésnövelő anyagok követelményeinek való megfelelés vagy nem megfelelés a gyártó, forgalmazó, importőr, exportőr részéről választható.