Növénytermesztés

MagyarBrands és Minőség-Innováció Díjas a Phylazonit 2018-ban!

Agrova Kft.

Két nívós díjjal is jutalmazták a közelmúltban a Phylazonit innovatív tevékenységét. A márka minőségét, az innovatív megoldásokat és a stabilitást díjazták.

A PHYLAZONIT márka elnyerte a MagyarBrands Díjat Innovatív Márka kategóriában, valamint az EOQ MNB által meghirdetett Minőség-Innováció 2018. pályázaton a Phylazonit Technológia a „Felelős és a környezet fenntarthatóságára irányuló innovációk” kategóriában nemzeti díjnyertes lett, amellyel jogosulttá váltunk a nemzetközi megmérettetésre is.

A MagyarBrands program immáron kilencedik éve díjazza a magyar vonatkozású márkák közül a legeredményesebbeket. Az elmúlt évek bizonyították, hogy a díj aktív segítség a fogyasztók számára: hiszen a kiválóság megtestesítőjeként a vásárlói döntések egyik meghatározó iránytűje.

„2018-ban a vállalati reputáció erőssége minden korábbinál nagyobb szerephez jutott a szakértői és a fogyasztói véleményalkotás során. Nemzetközi felmérések sora szól arról, hogy egy vállalat működésében a legnagyobb kockázatot a reputáció, a márka sérülése jelenti. Jóval nagyobbat, mint a gazdasági visszaesés vagy az erősödő versenyhelyzet. A MagyarBrands díj elnyerése ezért is kiemelkedő érdem, és ezért jelent minden márka számára egyszerre erkölcsi és üzleti értéket.” – mondta Serényi János, a MagyarBrands program elnöke.

A MagyarBrands program kizárólag olyan magyar márkát értékel, amely Magyarországon született vagy a létrejöttében-alapításában magyarok vettek részt. A Program kiválasztási folyamata rendkívül komplex: egy márka pénzügyi adatok többszempontú vizsgálata, valamint fogyasztók és szakértők egyöntetű értékítélete alapján részesülhet ebben az elismerésben. A díj odaítélése számszerűsíthető kritériumok alapján történik, amelyet egy önkéntes, független szakértőkből álló bizottság döntése egészít ki. Pontozás alapján három alapkategóriában születik meg végül a díjazottak listája.

A Szakmai Bizottság döntése alapján a Phylazonit KIVÁLÓ MÁRKÁNAK számít, a hazai innovatív TOP márkák egyikeként.

Cégünk már nem csak bizonyos termékeket értékesít, hanem egy olyan technológiát, szellemiséget kínál a termelőknek, amely alkalmazása garancia a versenyképes termesztéshez és nagyon jól beilleszthető a környezettudatos gazdálkodásba. E nélkül nem képzelhető el küldetésünk egyik fontos célja, az egészségesebb élelmiszerek előállítása.

Azt hogy második éve érdemeltük ki ezt a díjat, azt jelenti számunkra, hogy jó úton járunk, a Phylazonit termékcsalád és a Phylazonit Technológia folyamatosan erősödik és igazodik a piaci elvárásokhoz.

A díjazott technológiánkban – mindkét díjnál – a termékeink mellett nagy hangsúlyt kap a szakszerű kijuttatás, ehhez igazítva kifejlesztettünk egy olyan kijuttató egységet, amely a munkagép sebességének és helyzetének meghatározásával, képes a táblán belül folyamatosan módosítani a kijuttatott mennyiséget. A fenntartható gazdálkodás célja, hogy a felhasznált inputanyagokat oly módon differenciáljuk, hogy megtörténhessen a költségek, ehhez kapcsoltan pedig a hozamok optimalizálása. A felhasznált baktériumkészítményeket nem tábla szinten, egy egységes elv alapján használjuk fel, hanem a táblán belül a munkagépek sebességéhez, illetve a talaj adottságaihoz igazodva növeljük a termék várható hatását.

Ezt a technológiát – kiegészítve a Temposensor Basic egységünkkel – mutatjuk be az AgromashExpo és AgrárgépShow 2019 kiállításon is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Afrikát is meghódítja a magyar innováció

2019. május 30. 08:17

Megkapta a forgalmazási engedélyt Kenyában a magyar Water&Soil Kft. készítménye, amely öntözés nélküli mezőgazdasági művelésben 6-20 százalékos terméshozam-többletet, öntözéses gazdálkodásban pedig 50 százalékos vízmegtakarítást tesz lehetővé.

Tématerületi Kiválósági Program: közel 453 millió forint támogatást kap a Szent István Egyetem

2019. augusztus 2. 05:36

A támogatott projektek egyik legfőbb célja, hogy az Egyetem még erőteljesebben keresse a megoldásokat korunk társadalmi-környezeti kihívásaira.

Új tudományos hátország a dísznövénykutatásban

2018. október 11. 07:02

A Gyümölcs-és Dísznövénytermesztő Kutatóintézet azon fog dolgozni, hogy a jövőben a térség legjelentősebb dísznövénytermesztő központja legyen Magyarország.

Amazone: innovatív gépek és óvatos optimizmus

2020. április 29. 04:36

2019-ben az Amazone az innovatív erejéből, széles termékskálájából, és a magas exportrészesedéséből, mely meghaladja a 80 százalékot, illetve erőteljes pozíciójából az összes fő exportpiacon előnyre tett szert.