Növénytermesztés

Már a repcét is tesztelik a GOSZ-VSZT-NAK fajtakísérleteiben

VSZT

Ebben az évben is elindultak a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara posztregisztrációs fajtakísérletei. A hagyományos kukorica és őszi búza kísérletek mellett idén először az őszi káposztarepcét is tesztelik a szakemberek.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta:

„a koronavírus világjárvány miatt az elmúlt hónapokban számos fajtabemutató rendezvény maradt el, amely miatt a gazdálkodók hagyományos informálódási lehetőségei szűkültek. Az idei posztregisztrációs vizsgálatok fontos terepet adnak objektív mérési eredményeikkel számunkra. Így a gazdálkodók kipróbált, megfelelő mennyiség és ismert minőség elérésére képes növényfajták közül választhatnak. A kísérleteket az idén is őszi búzában, kukoricában indítottuk el a Gabonatermesztők Országos Szövetségével és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen. Az idei év újdonsága az őszi káposztarepce fajtakísérlet. Az olajnövényt az elmúlt években folyamatosan nagy területen termesztették Magyarországon, ezért fontos tanulságokat vonhatunk majd le a fajták összehasonlításából.”

Takács Géza tájékoztatása szerint a fajtakísérleteket az ország több helyszínén, elsődlegesen a NÉBIH növényfajtakísérleti állomás hálózatában, eltérő adottságú földterületeken végzik. A kisparcellás összehasonlító vizsgálatokat a NÉBIH szakemberei irányítják és az értékeléseket is ők végzik. A kukorica kísérletekben szereplő fajtákat idén is kódolták, a visszakódolásra a végleges kiértékelés után, nyilvános rendezvényen kerül sor az év második felében.

A Szombathely, Eszterágpuszta, Iregszemcse, Tordas, Jászboldogháza, Szarvas, Székkutas, Abaújszántó, Mosonmagyaróvár és Mezőfalva térségében beállított őszi búza kísérletben idén két éréscsoportban összesen 48 őszi búzafajta szerepel.

A kukoricát illetően ebben az évben 38 fajta méri össze tudását négy éréscsoportban. A NÉBIH szakemberei tíz helyszínen – Szombathelyen, Tordason, Abaújszántón, Iregszemcsén, Eszterágpusztán, Jászboldogházán, Székkutason, Mezőhegyesen, Jánoshalmán és Hajdúböszörményben értékelik a fajták főbb termesztési tulajdonságait, és majd a betakarítást követően statisztikailag összegzik a terméseredményeket.

Őszi káposztarepce esetében 8 helyszínen (Iregszemcse, Jászboldogháza, Újfehértó, Szombathely, Gyulatanya, Eszterágpuszta, Abaújszántó, Szarvas) két éréscsoportban 25 fajta került be a kísérletbe.

  • A közeli napokban elvégzett szemléinken megállapítottuk, hogy a kísérletekben a növényállományok a parcellákon belül kiegyenlítettek, nincsenek jelentős növényegészségügyi problémák. A káposztarepce és őszi búza esetén a szárazság miatt a növények fejlettségben és növénymagasságban elmaradnak a korábbi évektől. A tőszám és a zöldtömeg is kisebb, így nyilván az az asszimilációs felület is. Mindezek miatt jelentősen kevesebb termésre számíthatunk. Az ország különböző pontjain elhelyezkedő kísérleti területeket eltérő mértékben sújtotta a téli és tavaszi csapadékhiány. A jobb tápanyagellátottságú és jó minőségű talajokon kevésbé volt látványos az aszálykár. Szemléink alapján a dunántúli helyszíneken nagyobb terméscsökkenésre számítunk. A kísérletek kezelésében az állami elismerés módszertanát alkalmazzuk, így az öntözés nem része a technológiának.

A kísérletek eredményeiről a szervezetek összefoglaló kiadványt adnak ki, amely mindenki számára elérhető lesz. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pedig ajánlati fajtalistát állít össze a legjobban teljesítő fajtákról.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Jót tett a szójának az USA-Kína békülés - Így alakul az olajos növények ára

2018. december 14. 06:06

Az USA és Kína közötti kereskedelmi háború 90 napos felfüggesztése volt az egyik eredménye a november végén tartott G20 találkozónak, ami pozitív hatással volt az USA-ban termelt szójabab árára.

A kiváló repcetermés receptje: minőségi tápanyagok

2019. július 2. 10:15

Ha a kezdeti fejlődés során a növény minden tápanyagot megkap, egy megerősödött és jól begyökerezett állomány megy a télbe, ami már egy mérföldkő a jó terméshez vezető úton.

A szárazság továbbra is meghatározó - azért a vetésfehérítő bogarakra érdemes figyelni!

2019. április 29. 03:17

A növények fejlődésére és a károsító helyzetre is a szárazság nyomja rá bélyegét. Az őszi árpa kalászol, a búza 2. szárcsomós stádiumban van, a tavaszi kalászosok bokrosodnak.

Mínuszok napja az árupiacokon

2020. augusztus 5. 09:47

Párizsban is mind a négy fontos agrártermék ára csökkent a következő határidőre. Az azutáni két fontos határidő sem volt kivétel a repce, a takarmánybúza és a malmi búza tekintetében.