Növénytermesztés

Megkezdődött a kukorica betakarítása – jó termés várható

Agrofórum Online

Mintegy 8-9 millió tonna termésre lehet számítani az idén a tavalyi 6,7 millió tonna után.

Megkezdődött a kukorica betakarítása, és a várakozásoknak megfelelően jó, mintegy 8-9 millió tonna termésre lehet számítani az idén a tavalyi 6,7 millió tonna után – mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke kedden az MTI-nek.

Vancsura József emlékeztetett: a kukoricának egész évben kedvező volt az időjárás, a sok csapadék sem ártott a növény fejlődésének. Így előreláthatólag rekordnagyságú, hektáronként átlagosan 7 tonna körüli termést takaríthatnak ebben az évben a gazdálkodók mintegy 1,2 millió hektárról.

Az idei jó terméshez a GOSZ elnöke szerint az is hozzájárult, hogy a gazdálkodók nagy odafigyeléssel végezték a termeléshez szükséges munkákat, és rendelkezésre álltak a jó minőségű vetőmagok is.

Vancsura József ugyanakkor megemlítette azt is, hogy a kukorica ára most mintegy 34-35 ezer forint tonnánként, ami csak a fele a múlt évinek.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Az időjárás igen kedvező a levéltetű-kolóniák gyors kialakulásához a kelő állományokban

2019. október 15. 11:13

A kedvező időjárásban egyre több őszi árpa és búza bújik elő. A kelő állományok most még a kevés csapadék miatt meglehetősen egyenetlenek. Az 1-2 leveles növényeken máris megjelentek a szárnyas gabona-levéltetű egyedek.

Jó terméshozamokat értek el idén a gazdálkodók

2019. október 10. 08:11

A 3 tonna körüli napraforgóátlag világszinten is rekord, kukoricából ugyanakkor a tavaszi szárazság miatt a várakozásokhoz képest hektáronként 1-1,5 tonnával kevesebb termett.

Kávétermesztés: nincs elég munkaerő a betakarításhoz

2020. június 14. 06:37

A kávétermesztés leginkább munkaigényes folyamata a szüret. Kolumbiának és Brazíliának, ahol a prémium minőségű arabica kávé 65%-át termelik, körülbelül 1,25 millió emberre van szüksége betakarítás idején.

Világrekord született! 41,4 tonna kukoricát takarított be egy hektárról

2019. december 31. 13:17

Sikerült új világrekordot elérnie az Amerikában megrendezett országos kukoricatermesztő verseny első helyezettjének.