Növénytermesztés

Megkezdődött az aratás

Agrofórum Online

Csapadékhiány miatt nem közelíti meg a búzatermés mennyisége a tavalyi rekordévet, idén 4-4,5 millió tonnával lehet kalkulálni. Az érdekképviselet szorgalmazza az integrációt a versenyképesség erősítésére – írja a Magyar Hírlap.

Megkezdődtek a próbavágások a mintegy kétszázezer hektáron elvetett őszi árpánál, a munka dandárját a jövő héten végzik el, június végére fejezhetik be a betakarítást – mondta a Magyar Hírlapnak a Gabonatermesztők Országos Szövetségének az elnöke. Vancsura József hozzáfűzte: tavaly rekordtermések születtek gabonából, köszönhetően a kellő és egyenletesen eloszlott csapadéknak, idén azonban száz milliméternyi eső hiányzik, ezért a termésmennyiség nem éri el a 2016-os szintet, akár húsz százalékkal is kevesebb lehet a hektáronkénti hozam. Búzából 4-4,5 millió tonnányi termésmennyiséget várnak idén az országban, ami elmarad a tavalyi, 5,3 millió tonnától. Az elnök megjegyezte: a búza aratása július 5. körül kezdődhet és augusztus elejére takaríthatják be a termést a mintegy 950 ezer hektárnyi vetésterületen.

A búza minősége, a sikértartalom az elkövetkezendő hetek időjárástól függ. Búzából bő egymillió tonna kell étkezési célokra, másfél–kétmillió takarmányozásra, a többit exportálják. A magyar búza meghatározó piaca Németország, Olaszország, Románia, Ausztria, bizonyos években arab országok, például Egyiptom is vásárol tételeket. Vancsura József úgy fogalmazott: semmi jóra nem számítanak a termesztők az árak tekintetében. Búza esetében ötvenezer forint/tonna árral lennének elégedettek a gazdák, az már nyereséget jelentene, ám jelenleg 38–42 ezer forintos ajánlatok forognak a piacon.

A Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke szerint nagy szükség lenne az integrációra az ágazatban, ám jelenleg e téren nagy a lemaradás, holott ez a versenyképesség kulcsa. Úgy véli: nem harminc–negyven, hanem legalább hatszáz hektáros, egybefüggő területeken kellene búzával foglalkozni. Ukrajnában például átlagosan kilencezer hektáros területeken termesztenek búzát. A kivitelben gondot jelent az is, hogy nem tudunk egyenletes jó minőséget felmutatni jelentős búzatételek esetében. Vancsura szerint termelői szövetkezetekben kellene azonos fajtájú búzát termeszteni, azonos technológiával, és össze kellene hangolni a tárolási-értékesítési teendőket is.

(Magyar Hírlap)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Augusztus 20-án hirdetik ki a kenyérverseny nyertesét

2019. július 13. 18:46

Az ötfős szakmai zsűri kiválasztotta Magyarország legjobb kenyereit a Magyar Pékszövetség VIII. Kenyérversenyének keretében. A nyílt versenyen csaknem félszáz termék indult három kategóriában.

A raktározás állandó figyelmet igényel - Raktározási tapasztalatok Dunaújvárosban

2018. június 28. 06:22

Két jelentős probléma fordulhat elő: a melegedés és a kártevők. Ezek megelőzésére a raktárakat fel kell készíteni a termények fogadására.

Megsínylette a gabonatermés a száraz nyarat

2018. november 17. 16:36

Az EU-adatok szerint a 2018-as teljes gabonatermelés várhatóan 284,3 millió tonna, ami a tavalyi évhez képest 5 százalékos, az elmúlt öt év átlagához viszonyítva pedig 8 százalékos csökkenést jelent.

Az ünnepi hangulat közben új helyzet alakult ki

2020. január 4. 10:17

Összességében az látható, hogy az év végi gazdaság-politikai események pozitív hatását erősíthetik a fundamentális tényezők is, melyek közül a legnagyobb bizonytalanság a kukorica árának emelkedésében lehet, bár ma az amerikai elemzők még a kukorica jegyzésénél is a vételt ajánlják.