Növénytermesztés

Meglehet a jó közepes búzatermés

Agrofórum Online

Az étkezési és a takarmányminőség különbségét nem fizeti meg a piac, így a gazdák egyre inkább a hozamnövelésre törekednek - írja a Világgazdaság.

Körülbelül 100 milliméter csapadék hiányzott a földekről januárban, a hiány mostanra 60-80 milliméterre csökkent – mondta a Világgazdaságnak Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettese. A következő egy-két hétben még jól jönne némi csapadék, illetve az is, hogy június első dekádjában ne legyen huzamosan 30 fok felett a hőmérséklet. Ebben az esetben meglehet a jó közepes termés, annak ellenére, hogy a szezonban több komoly problémával kellett megküzdeniük a gabonatermelőknek. Az őszi munkák nagyon elhúzódtak: a vetés 60 százaléka novemberre vagy még későbbre maradt. A gyors kitavaszodás növényvédelmi problémákat hozott, több kultúrában is gyorsan és egy időben kellett reagálni gombafertőzésekre. Ráadásul a rovar kártevőkkel is meg kellett küzdeniük, noha a hideg tél miatt azt gondolták, hogy idén nem lesz ilyen probléma.

A tavalyról megmaradt, úgynevezett ótermés jelenleg tonnánként 45-46 ezer forintért kel el, az új termésért pedig 42-43 ezer forintot kínálnak. A piaci szakértők szerint ezek az alacsony árak a világpiaci nyomás miatt érdemben nem nagyon tudnak emelkedni. Az USA agrárminisztériuma, az USDA által közzétett, 2017–2018-as gazdasági évre vonatkozó terménypiaci előrejelzés szerint 738 millió tonna lesz a búza globális termése. Ez ugyan 15 millió tonnával kevesebb, mint a folyó szezonban volt, de 3 millió tonnával több a felhasználásnál, vagyis a készletek tovább emelkednek, és 2018-ban akár a 258 millió tonnát is elérhetik – derül ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet által idézett előrejelzésből.

A hazai készletek körül azonban nagy a bizonytalanság. A korábbi zárókészletből, valamint a malomipar 1,2 millió tonnás, a takarmánykeverők 700 ezer tonnás felhasználásából, illetve az exportadatokból a kereskedők és a feldolgozók érdekeit képviselő Gabonaszövetség télen úgy számolt, hogy kétmillió tonna átmenő készlettel fordulnak az új szezonra, de most már látszik, hogy ebben mellélőttek – mondta a Világgazdaságnak Pótsa Zsófia, a szervezet főtitkára. A piacról ugyanis olyan visszajelzések jönnek, amelyek szerint kizárt, hogy ekkora készlet lenne. Szerinte a tavalyi termésből a megszokottnál több búza kerül a takarmányokba, de ettől függetlenül könnyen lehet, hogy valami nem stimmel az exportról, illetve a termésről nyilvánosságra került számokban – vélte.

Pótsa Zsófia szerint ugyanakkor valószínűleg örökre el kell felejtenünk azt, hogy a búzatermés 70 százaléka étkezési, és a fennmaradó 30 százalék a takarmányminőségű, a 60-40-es arány is inkább csak a jó években lesz elérhető. A piac ugyanis nem fizeti meg a két kategória közötti különbséget, a termelők pedig a tonnánkénti 1500-2000 forint árkülönbségért nem erőltetik a minőséget, inkább bőtermő, de gyengébb minőségű fajtákat vetnek. A piaci szereplők hozzáteszik: a malomiparnak mindig lesz elegendő jó minőségű étkezési búzája alapanyagként.

(Világgazdaság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Három hetes csúcson a szójabab ára

2020. június 3. 08:02

Párizsban a négy fontos agrártermék közül háromnak is emelkedett az ára, az egyetlen kivételt a malmi búza jelentette. A takarmánybúza, a repce és a kukorica kurzusa is felfelé ment a keddi kereskedésben.

Betakarítási kockázatokat hoz a meleg időjárás

2020. június 5. 08:03

A kukorica kurzusának jót tett, hogy a koronavírus-járvány utáni helyzetben várhatóan emelkedik az üzemanyagok és így a kukoricából előállított etanol iráni igény is.

A betakarítási híreket figyeli a piac

2019. október 30. 05:37

A szója azért áll a tárgyalások középpontjában, mert ez a legfontosabb amerikai exporttermék kínai irányba.

Magukra találtak a gabonaárak

2020. március 20. 07:33

A kukorica ára 3 és fél éves mélypontról pattant fel, ahova az üzemanyagok iránti kereslet csökkenése miatt került az etanolpiaci kitettsége miatt.