Növénytermesztés

Mennyi a kukorica termésátlaga Tolnában?

Agrofórum Online

Az idei évet a tavalyi 8 tonnásnál kisebb termésátlag, alacsony ár és bizonytalan betakarítási körülmények jellemzik.

Tolna megyében a kukorica termésátlaga kevéssel meghaladja a hét tonnát a vetésterület több mint 40 százalékán elvégzett betakarítás után – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna megyei igazgatója hétfőn az MTI-nek.

Vendégh Edit hozzátette: az elmúlt hetekben Tolna megyében lehullott mintegy 100 milliméternyi csapadék miatt vontatottan zajlik az aratás, a 90 ezer hektáros vetésterületen az elmúlt héten mindössze tíz százalékkal nőtt a betakarított rész.

Lassan halad az őszi kalászosok vetése is: az őszi árpa elvetett területe tíz, az őszi búzáé mindössze 5 százalékkal nőtt. A 45 ezer hektáron tervezett búzának eddig 20 százalékát vetették el – jegyezte meg.

A NAK megyei igazgatója szerint csökkenhet az eddig jellemző több mint héttonnás hektáronkénti termésátlag, ha nem tudják időben betakarítani a termést, a vadkár ugyanis jelentősen csökkentheti az eredményeket.

Az idei évet a tavalyi 8 tonnásnál kisebb termésátlag, alacsony ár és bizonytalan betakarítási körülmények jellemzik; a termelők Tolnában tonnánként 42 ezer forintért tudják értékesíteni a terményt – mondta el.

Varga András, a Tolna Megyei Gabonaválasztmány elnöke arról számolt be, hogy az esőzések miatt tíz nap kiesett a betakarításból, és az aratás a felázott talajon sokkal költségesebb lesz, mint korábban; 4,5-5 tonnás és a tíz tonnát megközelítő hektáronkénti termés is előfordul.

Információi szerint szeptembertől 43-45 ezer forint között mozog a tonnánkénti ár, ettől ritka az elmozdulás. Ez azt jelenti, hogy a takarmánynövény több mint 300 ezer forint árbevételt eredményez hektáronként. Ugyanakkor a kukoricatermesztési kedv csökken Tolnában, mivel egyre kockázatosabb a takarmánynövény termesztése, és egyre kisebb a nyereségtartalma; az olajos növények nagyobb hasznot hoznak – fűzte hozzá.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Jól halad a betakarítás

2018. július 31. 06:30

A kalászosok teljes termőterületének 73,8 százalékáról, 1 millió hektárról közel 5 millió tonna gabonát takarítottak be.

Bizakodóak a nagy európai uniós búzatermelő országok

2019. június 10. 10:39

A négy legnagyobb európai uniós búzatermelő bizakodó jelentéseket adott azt követően, hogy a tavaly nyári és az idei kora tavaszi aszály után megjött az eső – tudósított a Reuters.

Véget ért az aratás Békés megyében

2020. augusztus 4. 12:47

Az őszi repce az utóbbi évek egyik legrosszabb termését produkálta, 2,2 tonna lett a hektáronkénti átlag.

Elindult az aratás az országban

2019. június 28. 09:11

A becslések szerint az idei termés mennyisége 2 százalékkal marad el a tavalyitól, és 6,6 százalékkal az elmúlt 5 év átlagától.