Növénytermesztés

Nem tudták befejezni a kukorica betakarítását és az őszi talajmunkákat Bács megyében

Agrofórum Online

Július óta területi átlagban 750-1000 milliméter csapadék hullott az Alföldnek ezen a részén.

A megye mintegy 5-6 ezer hektáron átnedvesedett, illetve belvízben álló szántóterületén ebben az évben már nem tudják elvégezni a tervezett betakarítási és talajelőkészítési munkákat a gazdák – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Bács-Kiskun-Szolnok megyei szervezetének elnöke az MTI-vel.

Domján Gergely elmondta: július óta területi átlagban 750-1000 milliméter csapadék hullott az Alföldnek ezen a részén, mely az itt megszokott egész éves mennyiség 150-180 százaléka.

A mennyiségnél is nagyobb gondot okoz azonban, hogy az esőzések zöme az év második felében, a szántóföldi növénykultúrák többségének vízigényes növekedési periódusa után érkezett – tette hozzá.

Jelezte: az őszi esők, valamint az új munkaügyi jogszabályok, melyek miatt az év végéig 5 nap kivételével mindenképpen ki kell adni a dolgozók szabadságát, folyamatosan hátráltatták, helyenként meg is akadályozták a talajmunkát és a betakarítást. A 36 970 hektár közel 96 százalékán learatott napraforgóból a korábban becsülthöz képest kevesebb termés lett és a hozam is gyengébb – 2,38 tonna – az előre jelzett hektáronkénti 2,5 tonnánál. A jelenleg is vízben álló táblarészeket már nem takarítják be – tette hozzá.

Az idén hektáronként 7 tonnás termésátlagot produkált kukoricánál még rosszabb a helyzet, helyenként a speciális technika bevetésének két és félszeres költségét is vállalva az elmúlt hetekben már lánctalpas kombájnnal próbálták menteni a menthetőt a gazdák – fogalmazott az elnök. Ám miután többnyire ezek a gépek is elakadtak, a munka nem halad, a legfrissebb adatok szerint a növény 97 123 hektáros megyei termőterületének negyedét még mindig nem tudták learatni.

Hasonlóan jelentős elmaradás mutatkozik a máskor év végére már maradéktalanul befejeződő őszi talajmunkákban is: a közel 130 000 hektáron tervezett mélyszántásból alig 88 000 hektár készült el – közölte.

A vetési szándékok ugyanakkor szinte teljes egészében teljesültek: őszi káposztarepcéből 13 335, őszi árpából 30 469, búzából 69 255, míg triticaléból 22 050 hektáron került mag a Bács-Kiskun megyei szántóföldekbe. Gondot itt inkább az okoz, hogy 1144 hektár őszi vetésű növény áll víz alatt, melyek egy részére – várhatóan több száz hektárnyira – pusztulás vár – tájékoztatott a vezető.

Domján Gergely szerint amint az időjárás lehetővé teszi, a gazdák pótolni fogják az elmaradt talajmunkákat, ám minél tovább tart a kényszerpihenő, az annál inkább a jövő évi termés rovására megy. Ráadásul egy újabb enyhe tél esetén az idén komoly károkat okozott gombabetegségek és pocokinvázió is további súlyos veszteségeket okozhat 2015-ben – húzta alá.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Új világrekord: több mint 17 tonna búza hektáronként

2020. július 20. 09:17

Egy új-zélandi gazdálkodó földjén új világrekordot mértek, hektáronként 17 398 kilogramm búzát takarított be.

Az esőerdő rovására bővül a brazil szójatermesztés

2019. szeptember 7. 12:30

A 2019/2020-as szezonban a brazil szójatermés elérheti a 123 millió tonnát is, míg a világ legnagyobb szójafogyasztója, Kína csupán mintegy 17 millió tonnát takaríthat be.

Készüljön már most a júliusi munkákra!

2019. június 21. 11:35

Július hónapban rendszerint igen magas hőmérséklet uralkodik hazánkban, ezért az öntözésre kiemelt figyelmet kell fordítani, legyen szó zöldségről, vagy éppen gyümölcsről.

FruitVeB: megkezdődött a hajtatott zöldségek betakarítása

2020. március 15. 10:38

Már megkezdődött az üvegházakban a hajtatott zöldségek betakarítása, amelyből nagyobb mennyiség megjelenése áprilisra várható.