Növénytermesztés

Növelnék a versenyképes szójatermelést

AM Sajtóiroda

Területalapú és termeléshez kötött támogatásokkal, beruházásösztönzéssel, valamint az öntözésfejlesztés előmozdításával segíti a kormány a fehérjenövény-ágazat eredményességét – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Magyar Szója-és Fehérjenövény Egyesület év végi záróeseményén.

Feldman Zsolt évértékelésében elhangzott, hogy a rendkívül szélsőséges időjárás ellenére az elmúlt öt év átlagához képest 14 százalékkal több szóját takarítottak be idén a gazdálkodók. Az országban hatvanezer hektáron 170 ezer tonna szója termett, a termésátlag 2,86 tonna/hektár volt.

A növényi kultúrák gazdaságos termelése érdekében az államtitkár fontosnak nevezte a támogatásokat. Mint mondta, november végéig a Magyar Államkincstár 212 milliárd forint előleget fizetett ki a gazdálkodóknak. Az idei évben közel 3500 szemes fehérjetermelő és mintegy 16500 szálas fehérjetermelő nyújtott be támogatási kérelmet.

Feldman Zsolt kitért arra, hogy a támogatások mellett az ágazatot segíti a beruházásokat intenzíven ösztönző gazdaságpolitika is, ez év első háromnegyed évében 15 százalékkal nőttek a beruházások. A gazdálkodók további ösztönzésére, a mind gazdaságosabb termelés érdekében, ez év szeptemberében 100 milliárd forint hitelkeretig elindult a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházási hitelekhez kapcsolódó, a kamatköltségeket 80 százalékig átvállaló kamattámogatási program.

A most elfogadott, az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény lehetővé teszi, hogy a gazdák alkalmazkodni tudjanak az időjárás okozta kihívásokhoz és tovább javuljon a mezőgazdasági termelés hatékonysága. Már elindult az állami főművek rekonstrukciója és fejlesztése, a Vidékfejlesztési Programban javultak az öntözéses pályázatok feltételei, és az engedélyezési eljárást az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény a gazdák számára kiszámíthatóvá teszi – sorolta az eredményesebb gazdálkodás további feltételeit Feldman Zsolt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Csúnya lejtőn a gabonapiac

2020. január 17. 08:33

Az árakra a Kína és az Egyesült Államok közötti megállapodás konkrétumainak hiánya mellett a dél-amerikai időjárási hírek is nyomást gyakoroltak.

Nem zárt jó hetet a gabonapiac

2020. május 18. 08:02

Európában múlt héten az eladók domináltak a főbb gabonatermékek piacán, hiszen a négy kiemelten fontos agrártermék közül egyedül a takarmánybúza drágult.

Ha szója, akkor csakis GMO-mentes jöhet szóba Magyarországon

2018. december 3. 15:33

Magyarország deklarálta GMO-mentességét, ami piaci előnyt jelent. Cél, hogy legalább 100 ezer hektáron 300-350 ezer tonna szóját állítsanak elő, amivel az import mintegy fele kiváltható lenne.

Estek a gabonaárak a Hálaadás napi szünet előtt

2019. november 28. 13:47

A kukorica és a búza árának csökkenését részben a kereskedési szünnap előtti pozíciózárásokkal indokolta több elemző is. A kereskedés amerikai idő szerint kora délután egyébként még újraindul fél napra a hétvége előtt.