Növénytermesztés

Ökogazdálkodásba csak ökovetőmagot

Agrofórum Online

A biogazdálkodás egyik alapelve, hogy az öko növénytermesztés során csak ökotanúsítással rendelkező vetőmagokat szabad vetni. A Magyarországon elérhető ökovetőmagokról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) – önkéntes bevalláson alapuló – adatbázist vezet a honlapján.

Jelenleg a hazai szaporítású ökovetőmagból hiány van, ezért a hatóság felhívja a vetőmag-szaporítók figyelmét, hogy, akik még nem tették, azoknak érdemes terméküket regisztrálni a NÉBIH rendszerében.

Öko (bio) növénytermesztés során alapelv, hogy ökotermesztésben előállított, minősített vetőmagot használjanak a gazdák. Mivel azonban kevés az ilyen ökovetőmag a piacon, ezért a szabályozás engedélyezi a csávázatlan (kezeletlen) hagyományos minősített vetőmag felhasználását is, amihez az öko tanúsító szervezet engedélye szükséges. Hazánkban is évek óta vagy hagyományos vetőmagot, vagy magasabb ökológiai lábnyomú külföldi ökovetőmagot vet a biogazdálkodók többsége.

Tavaly több mint 2700 engedélyt adtak ki a tanúsítók csávázatlan vetőmag használatára, amiből látszik, hogy bőven lenne még igény a hazai ökovetőmagra. A lehetőségek és igények összekapcsolására jó megoldás a NÉBIH- által vezetett adatbázis (http://portal.nebih.gov.hu/oko-vetomag) használata. A rendszerbe való bekerüléshez a vetőmag-szaporítók ingyenesen regisztrálhatnak a hivatal honlapján. Az adatbázis révén pedig a biogazdálkodók könnyen és gyorsan megtalálhatják, hogy milyen ökovetőmag érhető el hivatalosan a piacon.

(Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Agrár stresszoldás

2019. november 26. 16:47

A CAUSSADE kukorica és napraforgó vetőmagjaiból fejlődő állományok kedvezőbb víz- és tápanyaghasznosításuk révén intenzívebb és homogénebb virágzásúak.

Lapozza át a 2020-as HySEED hibridkalászos-termékkatalógust!

2020. augusztus 10. 12:45

Tegyen Ön is egy lépést előre a SAATEN-UNION portfóliójából választott hibridekkel.

SAATEN-UNION: márciusban kiszállítjuk a már megrendelt vetőmagot

2020. március 25. 15:22

Tavaszi vetőmagokból további szabad készletek állnak rendelkezésünkre, és a megrendeléseket rövid határidővel teljesítjük.

Repce vetőmagpiaci áttekintés a 2019 őszi vetés előtt

2019. június 15. 16:58

A Kleffmann és Partner Kft. is szeretne tiszta vizet önteni abba a bizonyos pohárba.