Növénytermesztés

Öntözési vízigény-felmérést indított a NAK

Agrofórum Online

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vállalta, hogy 2014 után az öntözésfejlesztés megvalósítása szempontjából reális területeken újra felméri a vízigényeket. Így a 2017. december 1. és 2018. január 31. között tartó időszakban több mint 1,2 millió hektárnyi területet érintve mintegy 43 ezer, az öntözőrendszerek hatásterületén gazdálkodó kamarai tagot bevonva hajtja végre vállalását. 

A felmérés a falugazdászok közreműködésével valósul meg. A stratégia célja a jelenlegi 80 ezer hektáros öntözött terület minimum 300 ezer hektárra történő növelése. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nyomatékosan kéri tagjait, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a felmérésben, hiszen az igények részletes megismerése garantálja az öntözésfejlesztési stratégia hatékony kialakítását.

A 2017 októberében megjelent öntözésfejlesztési stratégia megalkotásáról szóló kormányhatározat értelmében a Kormány feladatnak tekinti az öntözéses gazdálkodás elterjesztésének, észszerű fejlesztésének, a vízkészletek védelmének és hasznosításának ügyét. A stratégia részeként a NAK vállalta, hogy 2014 után az öntözésfejlesztés megvalósítása szempontjából reális területeken újra felméri a vízigényeket, így a 2017. december 1. és 2018. január 31. között tartó időszakban 1.235.682 hektárnyi területet érintve 43.030 gazdálkodó kamarai tagot bevonva hajtja végre vállalását. A vízigény-felmérést az öntözéses gazdálkodás lehetséges területeihez, a vízgyűjtő rendszerekben rendelkezésre álló vízkészletekhez és a tényleges öntözési igényekhez tervezik kialakítani, lehatárolva a pontos fejlesztési irányokat.

A felmérés a falugazdászok közreműködésével valósul meg, akik az öntözőrendszerek hatásterületén gazdálkodást végző termelőkkel közösen töltik ki az erre a célra készült internetes adatrögzítő felületet. A kérdőívet is tartalmazó felület kitöltésének köszönhetően parcellaszinten láthatóvá válnak azok a területek, ahol valós igény mutatkozik öntözésre.

A felmérés során a falugazdászok egy hozzájáruló nyilatkozatot is kérnek a termelőktől, amely alapján a termelő adatai és parcelláinak elhelyezkedése felhasználhatóak lesznek a stratégiához. A stratégia célja a jelenlegi 80 ezer hektáros öntözött terület minimum 300 ezer hektárra történő növelése. Ezen belül is cél a kertészeti kultúrák, illetve a szőlő- és gyümölcsültetvények arányának emelése, elsősorban felszíni vízkészletek felhasználásával, a felszín alatti vízkészlet igénybe vételének minimalizálása és a víztakarékos öntözési technológiák alkalmazása mellett. Az Öntözésfejlesztési Stratégiát 2018. április 30-ig kell előterjeszteni jóváhagyás céljából a Kormánynak.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai megkeresik a felmérésben érintett gazdálkodókat. A Kamara nyomatékosan kéri tagjait, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a felmérésben, hiszen az igények részletes megismerése garantálja az öntözésfejlesztési stratégia hatékony kialakítását. 

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Itt van a lista: ilyen kukoricát vegyen, ha nagy termést akar!

2019. december 6. 15:01

A kukorica posztregisztrációs fajtakísérletet ebben az évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben szervezte meg a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Március 20-ig lehet érvényesíteni az őstermelői igazolványokat

2020. január 16. 14:46

Amennyiben a megadott határidőn belül váltják ki a betétlapot, úgy az igazolvány érvényessége 2020. január 1-jéig visszamenőleges, ezáltal biztosítható az őstermelői jogviszony folyamatossága.

Eldőlt, év vége helyett 2020-ig kell engedélyeztetni a kutakat

2018. december 14. 06:14

A NAK kezdeményezésére a Magyar Országgyűlés elfogadta az illegálisan kialakított kutak bírságmentes fennmaradásának 2020 végéig történő meghosszabbítását.

Kijárási korlátozás - a mezőgazdaság nem állhat meg!

2020. március 27. 10:33

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felhívja a mezőgazdaságban tevékenykedők figyelmét arra, hogy a 2020. március 28-ától érvényes kijárási korlátozások – a kamara kérésének megfelelően – lehetővé teszik a mezőgazdasági munkák végzését.