Növénytermesztés

Rekord búzatermés a Brexit árnyékában

Syngenta Blog

Nagy-Britanniában befejeződött a búza betakarítása, és a becslések szerint 2015 óta a legnagyobb a termés – idézte a Reuters hírügynökség a Mezőgazdasági és Kertészeti Fejlesztési Tanács (Agriculture and Horticulture Development Board, AHDB) közleményét.

A szervezet becslése szerint az idei búzatermés 16,19 millió tonnára növekszik az előző szezon 13,56 millió tonnájával szemben. Ugyancsak több árpát, 7,53 millió tonnát takarítottak be, mint tavaly, amikor az árpatermés csupán 6,51 millió tonnára rúgott.

„A nagy búza- és árpatermés kétségkívül a nettó exportőr-pozíciójába helyez bennünket” – jelezte összefoglalójában az AHDB elemzője, Alice Bailey, aki szerint a megegyezés nélküli, vagyis a no-deal Brexit lehetősége viszont aggodalommal tölti el a farmereket, hogy annak bekövetkeztekor mit is kezdjenek a felesleggel.

Az említett kiváló terméseredményekkel szemben a repcetermésre vonatkozó előzetes becslések azonban meglehetősen borúsak. Az AHDB elemzői úgy látják, hogy a termés 1,77 millió tonnára esett vissza, ami a legkisebb mennyiség 2004 óta, és jelentősen elmarad az elmúlt évi 2,01 millió tonnától.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

A nagy termelők közül csak Lengyelországban lesz több repce

2019. május 7. 11:22

Az enyhe tél révén megfelelően fejlődött a repce Európában, ugyanakkor ez a rovarkártevők nagyobb számával is fenyeget.

Csendes oldalazás – változatlan szinteken a jegyzések

2019. november 17. 12:25

A kukorica piacán még mindig fontos a betakarítás előrehaladásának alakulása. Az utóbbi napokban az USA-ban a hirtelen nagy hideg, Európában a csapadékos idő hátráltatta a betakarítást.

Továbbra is védekezzünk a mezei pockok ellen!

2020. február 26. 10:17

Változatlanul igen aktív a mezei pocok. A bőven rendelkezésre álló zöld táplálék és a száraz idő elősegíti szaporodását, így az eddigi kolóniák mellett friss fertőzések is láthatók repcében, kalászosokban, pillangós területeken és gyümölcsösökben.

A negyedéves készletadatokra vár a piac

2020. március 31. 08:02

Nyomás alatt áll a kukorica ára, továbbra is rendkívüli mértékben aggódunk az etanolüzemek jövőjével kapcsolatban.