Növénytermesztés

Súlyos károkat szenvedett az őszi káposztarepce Békésben

Agrofórum Online

Az őszi búzát, őszi árpát és a tritikálét a vártnál kisebb mértékű, az őszi káposztarepcét azonban jelentős fagykár érte Békés megyében - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei elnöke az MTI-nek.

Kulcsár László közölte: az előzetes becslések szerint a gabonaféléknek mindössze 1-2 százaléka fagyott el. A fagykár elsősorban a mélyen fekvő területeken következett be, amelyeken a tél végén hosszan állt a belvíz.  Az őszi búza a becslések szerint 93 500 hektárból 935 hektáron pusztult ki, őszi árpát 20 500 hektáron vetettek, 210 hektáron pusztult el a növény.

Nagyobb károsodás érte a 22 800 hektáron vetett őszi káposztarepcét a megyében, a területek 15-20 százalékán, körülbelül 3400 hektáron fagyott ki a növény, de néhány gazdálkodónál 50 százalékos a kár mértéke. Ezekre a területekre más kultúrát kell vetni – tette hozzá.  Kulcsár László elmondta, a pillanatnyi látkép alapján gyenge közepes termésre van kilátás idén, főként esőre van szüksége az agráriumnak. Az a gazda, akit fagykár ért, és befizetett a kárenyhítési alapba, az előírásoknak megfelelően bejelentheti a kárt, és jogosult lehet kártérítésre – hangsúlyozta a megyei kamara elnöke.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Amerikában emelkedés, Európában csökkenés

2020. június 22. 08:35

Párizsban a mínuszok domináltak múlt héten, a malmi búza, a takarmánybúza és a kukorica ára is csökkent öt nap alatt, ám a repce kivételt jelentett és emelkedett az ára.

Peronoszpóra fajok jelentősége szántóföldi kultúrákban

2019. január 23. 04:36

A szerző célja, hogy a peronoszpóra eredetű betegségeken belül felhívja a figyelmet és ismertesse a szóján (Glycine max) károsító Peronospora manshurica, valamint az őszi káposztarepcét (Brassica napus L. convar. napus) és az olajretket (Raphanus sativus var. oleiferus) fertőző Peronospora parasitica kórokozó gombafajok jelentőségére, bemutatva tüneti megjelenésüket és a védekezési lehetőségeket.

Megérkezett a csapadék, támadnak a betegségek és a kártevők

2018. május 15. 08:38

Az időjárás alakulása eddig inkább a kártevőknek kedvezett, a betegségek járványszerű fellépését mindeddig nem figyelhettük meg.

Az exportkereslet miatt drágult a szójabab

2020. május 12. 08:46

A szójabab piacán az amerikai termékek legfontosabb vásárlójának, Kínának az aktivizálódása és a főbb termőterületeken várható fagyos időjárás okozott drágulást.