Növénytermesztés

A termelőknek kedvez az idei gabonaár alakulása

Magyar Idők

Elégedettek lehetnek idén a gabonaárak alakulásával a hazai termelők. Ha az aratásig folytatódik az áremelkedés a világpiacon, a mögöttünk álló szűk esztendők után ismét jelentős haszonnal zárhatják a szezont a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdák.

Bár a betakarításig még hónapoknak kell eltelnie, a világpiaci trendek bizakodásra adnak okot a szántóföldi növénytermesztés szempontjából. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentése szerint a külföldi elemzők kisebb búzaterméssel számolnak világszerte. A Nemzetközi Gabonatanács és a francia Tallage piacelemző vállalat előrejelzése is egyetért abban, hogy az Európai Unióban és Oroszországban is visszaeshet a termelés. A korai becslések alapján az Európai Unióban durumbúzával együtt 148-151 millió tonna lehet az idei búzatermés.

Magyarországon hivatalos adatok még nem állnak rendelkezésre, ugyanakkor a Tallage szakértői a termőterület zsugorodása és a hozam gyengülése miatt egyelőre 4,9 millió tonna búza betakarítását valószínűsítik, ami négy százalékkal marad el az előző évi szinttől. A Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint 965 ezer hektáron került a földbe őszibúza-vetőmag, a terület mindössze egy százalékán pusztult ki a növényzet.

Az állományok 60 százaléka volt jó és 29 százaléka közepes állapotban április elején, szemben az egy évvel korábbi 47 és 36 százalékkal. Az AKI adatai szerint a tonnánkénti átlagárak 49-50 ezer forint körül mozogtak az étkezési búza esetében április első hetében, ez 10 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának szintjét. A búzához hasonlóan a kukorica átlagára is egyre inkább megközelíti a termelők által ideá­lisnak tartott ötvenezer forintos szintet.

Az április eleji jelentések szerint a takarmánykukorica 47-48 ezer forintos tonnánkénti átlagáron cserélt gazdát. Ez az előző évinél 16 százalékkal magasabb ár. Azt, hogy a drágulás folytatódhat-e, egyelőre nem lehet megmondani. Az árak alakulására minden bizonnyal nagy hatással lesznek az idei terméskilátások, a vetés ugyanakkor még csak nemrég indult el az Európai Unióban, így hazánkban is.

Bár a gazdák korábban rendre a repce és kukorica eladásából számíthattak nagyobb haszonra, az elmúlt hónapokban egyre olcsóbban cserélnek gazdát a szállítmányok. A repcemag termelői ára itthon átlagosan 109 ezer forint volt április első hetében, ami hat százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A napraforgó ára két százalékkal esett, tonnánként 101 ezer forint körül mozgott április elején.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Egy hónapos csúcs után korrigál a búza árjegyzése

2019. november 26. 11:33

A búza ára 0,3 százalékkal 530,62 dollárcentig drágult vékánként, de nap közben 529,62 dollárcentig is lenézett a kurzus. A búza vékájáért hétfőn 533,62 dollárcentet is adtak, ami egy hónapos csúcsnak számít.

Folytatódott a kukorica lejtmenete

2020. március 18. 09:17

A kukorica ára az elmúlt napokat követően tovább csökkent a chicagói árutőzsdén, egy tonna 134,98 dollárnyira csökkent, ami 3,4 százalékos zuhanásnak felel meg.

Lendületben a francia búzaexport

2019. május 7. 11:25

A FranceAgriMer becslései szerint a 2018/2019-es szezont záró június végéig 9,7 millió tonna búzát szállít Franciaország az Európi Unión kívüli vevőinek.

Hat hónapos csúcsra ugrott a búza ára

2019. november 30. 12:25

A búza globális termelését fenyegető veszélyek miatt fél éves csúcsra robbant a búza ára.