Növénytermesztés

Ukrajnában 60 millió tonna fölötti gabonatermést várnak

MTI

Az ukrán agrárminisztérium az aratások megkezdése után sem változtatott korábbi előrejelzésén, és továbbra is 60 millió tonna, vagy azt némileg meghaladó gabonatermésre számít idén - derült ki a tárca legfrissebb tájékoztatásából, amiből a Szevodnya című ukrán napilap szerdai számában idézett.

Eszerint a minisztérium azzal számol, hogy idén is a tavalyihoz hasonló termést sikerül elérni, 2017-ben 61,3 millió tonna gabonát arattak le Ukrajnában.

Idén, az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint, az előző évekhez képest korábban, már június 12-én megkezdődött az aratás Ukrajnában. A minisztérium legfrissebb adatai alapján eddig 281 ezer tonna gabonát takarítottak be 86 ezer hektár termőföldről, hektáronkénti 3,26 tonna átlagos terméshozam mellett. Ebből a téli búza 10 ezer tonnát tesz ki, amelyet 4 ezer hektárról gyűjtöttek be, a terméshozama pedig hektáronként 2,62 tonna, árpából pedig 268 ezer tonnát arattak le 81 ezer hektáron, 3,3 tonna hektáronkénti terméshozam mellett.

A lap emlékeztetett arra, hogy agrárszakértők korábban komoly termésvesztést jósoltak, mert a déli országrészben nyár elején szárazság volt, majd júliusra a szokásosnál is több csapadékot jeleztek előre a meteorológusok. Az elemzők szerint ez akár a búza- és az árpatermés felét is elviheti, azaz 7-8 millió tonna veszteséget jelenthet. A tárcánál viszont most cáfolták, hogy az időjárásnak ilyen komoly hatásai lehetnek az éves termésre.

Makszim Martinyuk agrárminiszter-helyettes az Ukrinform állami hírügynökség szerint kijelentette, hogy jól teleltek át az őszi vetésű gabonák és országos átlagban megfelelő volt tavasszal a talaj nedvességtartalma, így szerinte idén is hasonló termésre lehet számítani, mint tavaly.

A tárca közzétette az éves gabonaexport adatait is. Eszerint 2017. július 1. és 2018 június 30. között Ukrajna összesen 39,4 millió tonna gabonát exportált, 4,5 millió tonnával kevesebbet, mint az ezt megelőző év alatt, így nem sikerült megdöntenie a 2016-2017-es évben felállított 43,9 millió tonnás rekordot. Részletezve a kivitelt, az ország búzából 17,1 millió tonnát, árpából 4,3 millió tonnát, rozsból pedig 36,8 ezer tonnát exportált. A legnagyobb mennyiséget, 17,7 millió tonnát kukoricából adta el külföldre – írta a Szevodnya.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Kevesebb búza lesz?

2019. június 27. 07:41

A szélsőséges időjárás miatt az előzetes becslések alapján várt 5 millió tonna búza helyett akár 20 százalékkal is kevesebbet takaríthatnak be a gazdák – nyilatkozta a Népszavának a GOSZ tiszteletbeli elnöke. A kukorica egyelőre jól bírta az idei időjárási viszontagságokat, s jókor jött neki az eső is.

Hamarosan befejeződik az aratás Békés megyében

2019. október 29. 08:47

A kukorica és a napraforgó termésátlaga a vártnál jobb lett, az őszi búzát és a repcét termesztők azonban nagyon kedvezőtlen évet zártak.

A repcebetakarítás optimalizálása megfelelő hibridválasztással

2020. június 3. 18:02

A kipergéssel a termés 8-12 százalékát is elveszíthetjük, nagyobb viharok vagy jégeső esetén ennél jóval, akár 70 százaléknál is többet. Természetesen a kipergés-ellenállóság sem nyújt teljes körű védelmet, de nagyobb biztonságot ad a szélsőséges időjárással és a fizikai behatásokkal szemben.

Csak közepes a termés őszi búzából

2019. augusztus 15. 13:37

Az idei aratási idény véget ért, befejeződött az összes nyári aratású szántóföldi növény betakarítása. Az idei nyár első felét jellemző, viharokkal tűzdelt időjárás ellenére a gazdálkodóknak sikerült tartani az aratás átlagos ütemtervét.