Növénytermesztés

Változás a vetőmagtörvényben

NAK

A növényfajták állami elismeréséről szóló rendelet módosításának célja a növényfajták állami elismeréséhez szükséges fajtavizsgálatokat végző szervre vonatkozó eljárási szabályok kialakítása.

A vetőmagtörvény (a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény) 2018. január 1-től új eljárási szabályokat tartalmaz a fajták állami elismerésével kapcsolatos növénytermesztési hatósági feladatok tekintetében. A növényfajták állami elismeréséről szóló 40/2004. (IV.7.) FVM rendelet módosításának célja a növényfajták állami elismeréséhez szükséges fajtavizsgálatokat végző szervre (NÉBIH) vonatkozó eljárási szabályok kialakítása, továbbá a növénytermesztési hatóság – a fajta állami elismerésére vonatkozó – döntésének alapjául szolgáló, a fajtára vonatkozó értékelés eljárási szabályainak meghatározása. A módosítás tartalmazza továbbá az Európai Unióban időközben szakterületre vonatkozó végrehajtási rendeleti szintű szabályokat, valamint egyéb szükséges szakmai módosításokat.

A módosítás pontosítja az állami elismerés, valamint a fajtaoltalom céljából történő fajtavizsgálatokra történő bejelentés adattartalmát, a fajtakísérletek megkezdésére vonatkozó szabályokat. Meghatározza a növénytermesztési hatóság döntésének alapjául szolgáló, a növényfajta állami elismerhetőségére vonatkozó értékelés kialakításának a rendjét, a fajtavizsgálatokat végző szerv (NÉBIH) és a fajtaminősítő bizottság szerepét a fajta értékelésére irányuló eljárásban.

A vetőmagtörvényben foglaltakra figyelemmel meghatározásra kerül a fajta állami elismerése meghosszabbításának, valamint annak megújításának a fajtavizsgálati feltételei. Ezek az eddigi gyakorlatnak is részei voltak, azonban a rendeleti részletszabályok nem határozták meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

RAPOOL-REPCÉK. PHOENIX CL ÉS CLAVIER CL

2019. július 17. 15:03

Nem lehet többé kérdéses, hogy a legújabb Clearfield-repcehibridek már felveszik a versenyt a nagy terméspotenciállal rendelkező hagyományos hibridekkel.

Megjelent a RAPOOL idei repcevetőmag-katalógusa

2020. május 6. 18:30

Csírára kiszerelt, frakcionált vetőmagok extra csávázással és repcebiztosítási szolgáltatással.

A keresztesvirágúak földibolhái

2019. március 29. 10:37

A káposztaféléket már az ókori rómaiak is ismerték és nagyra értékelték, orvosságként tisztelték és a szegények orvosának titulálták. Jelentőségét nem véletlenül ismerték el, a hazánkban is évszázadok óta termesztett káposztafélék élettani szempontból számos előnyös tulajdonságokat hordoznak, magas a vitamin- (B1, B2, K1 és C), az ásványianyag- és a rosttartalmuk, így kedvelt élelmiszernövények.

Magas olajtartalmú repcehibridek

2020. július 11. 12:15

A repcetermesztők árbevételét döntő mértékben a mindenkori termésmennyiség mellett a termény olajtartalma határozza meg.