Növényvédelem

A hivatalos szakvélemény szerint nem rákkeltő a glifozát

Agrofórum Online

A glifozát hatóanyag semmilyen mértékben sem minősíthető rákkeltőnek – áll az Európai Vegyianyag Ügynökség (ECHA) Kockázatértékelési Bizottságának (RAC) március 15-én közzétette értékelésében. A szakvélemény várhatóan pontot tesz a tudományos vitákra, ugyanakkor nem jelenti a hatóanyag azonnali megújítását – erről legkésőbb 6 hónap múlva kell az Európai Bizottságnak döntenie.

2016-ban komoly tudományos, politikai és társadalmi vitát váltott ki a glifozát gyomirtó hatóanyag esetleges rákkeltő hatása. A vegyület engedélye tavaly év közepén lejárt. Bár az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) nem talált bizonyítékot a rákkeltő hatásra, a tagállamok közötti véleményeltérés miatt nem sikerült minősített többséggel megszavazni az újrafelvételt. Az Európai Bizottság az ECHA döntésétől tette függővé a hatóanyag további sorsát.

Az ECHA szakvéleménye szerint – megerősítve az EFSA korábbi értékelését – a hatóanyag semmilyen mértékben nem minősíthető rákkeltőnek. A molekula sem a karcinogén 1A (emberen bizonyított), sem az 1B (állatokon bizonyított), sem a 2-es (bizonytalan) kategóriába nem kerülhet. A glifozát nem minősíthető sem karcinogén, sem mutagén, sem reprotoxikus hatásúnak.

Összhangban a jelenlegi besorolással, a Kockázatértékelési Bizottság a „H318 súlyos szemkárosodást okoz” és a „H411 mérgező a vízi élővilágra, hosszan tartó károsodást okoz” veszély mondatokra tesz javaslatot. Lényeges, hogy az ECHA értékelése a glifozátsavra, mint hatóanyagra vonatkozik. A készítményekben a hatóanyag só formájában, és 100%-nál kisebb arányban van jelen, így azok ennél enyhébb besorolást is kaphatnak.

Az ECHA véleménye várhatóan pontot tesz a tudományos vitákra. Ugyanakkor ez még nem jelenti a hatóanyag megújítását – erről legkésőbb 6 hónap múlva kell az Európai Bizottságnak döntenie.

(Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

Ökológiai gazdálkodásban felhasználható egyszerű anyagok I. rész

2020. február 28. 04:38

Háztartásokban is megtalálhatók, és akár a helyi abc-ben is megvásárolhatók azok az anyagok, melyekről talán nem is gondolnánk, hogy növényvédelmi célra alkalmasak.

Kötelező bejelenteni időszakos műszaki felülvizsgálatra a növényvédelmi gépeket!

2019. október 22. 09:03

Az uniós előírás szerint az árutermelésben, illetve szolgáltatásban alkalmazott permetező gépet, valamint a növényvédő szerek kijuttatásához használt berendezéseket és tartozékokat 3 évenként kötelező felülvizsgálni.

A mángold kisüzemi termesztésének tapasztalatai

2020. április 29. 05:38

Mivel a mángold üzemi termesztése nem jellemző sem hazánkban, sem Európában, így kevés irodalmi adat található meg arra vonatkozóan, hogy milyen technológiával célszerű dolgozni a növény esetében.

Hitek és tévhitek a biotermékekről

2019. augusztus 8. 04:37

Mitől lesz bio a bio? Mi a pontos megnevezése? Árulhatom-e a piacon a kezeletlen paradicsomomat? Csak néhány kérdés, amit nap, mint nap hallhatunk a biotermékekkel kapcsolatban.