Növényvédelem

A sárgarozsda és a kabócák is megjelentek a Tolna megyei táblákon

Agrofórum Online

Ha nem változik az időjárás februárban, a gazdálkodók komoly növényvédelmi kihívások elé nézhetnek az idei szezonban. Erről árulkodnak az alábbi fotók is, amelyek január végén Dalmandon készültek.

A lisztharmat mellett már megjelent a táblákon a sárgarozsda, és kabócából is bőven látni a kalászos gabonákban, sőt, az első repce-szárormányos is feltűnt Tolna megyében. Minderről Balla János számolt be az Agrárszakember Facebook csoportban, ahol számos fotót is közzétett.

Már januárban megjelent a rozsda az árpán

„Jártam egyet a határban, gondoltam megosztom veletek, hogy mit találtam. A lisztharmat is jelen van, de a rozsda nagyobb veszélyt jelent. Megjelentek továbbá a kártevők is, a kabócából van bőven, de megtaláltam az első szárormányost is. Mellette látható a nagy repcebolha, de azzal már nem lesz baj” – írta bejegyzésében a dalmandi agronómus, aki hozzátette: ha a következő hetekben nem lesz igazán hideg idő, komoly kihívásokra kell számítani az idei szezonban.

A rozsda egyébként búzában és árpában is megjelent, ám Balla János az Agrofórumnak kifejtette: utóbbi esetében mindenképpen erősebb a fertőzés, és vélhetően törperozsdáról beszélhetünk.

Sok a kabóca a Tolna megyei táblán

A bejegyzés hozzászólásai szerint úgy tűnik, a megfigyelés szerencsére még nem általános érvényű, ám megfigyelések szerint például Tiszakécske határában is megjelent a rozsda a kalászos gabonákon.

Amennyiben hasonló növényvédelmi problémákat észlel tábláin, küldje el nekünk tapasztalatait és fotóit az info@dev.agroforum.hu címre, hogy segíthessük olvasóinkat!

A repcében is megjelentek a kártevők

Ezen a képen is jól látszik a rozsdafertőzés

Kisebb, de a búzában is látszik rozsdafertőzés

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

Időszerű a gabonák vírusait átvivő rovarok elleni védekezés

2019. október 22. 06:36

A levéltetvek és kabócák betelepülése az ősz folyamán kedvező (nem szeles, esős) időjárás mellett szinte folyamatos és ezt a tevékenységet csak a tél eleji erős fagyok képesek lezárni.

Poloskák jelentősége a napraforgóban

2019. március 21. 17:37

A korszerű biológiai alapok nyújtotta potenciál kiaknázásában, kulcsszerepe van a növényvédelemnek. A napraforgóban károsító polifág fajok közé tartoznak a poloskák, amelyek közül a mezeipoloskák és a hozzájuk hasonló kárt okozó bodobácsok érdemelnek említést.

Egy különleges évjáratot követ egy másik… - Milyen volt a szőlő növényvédelme 2019-ben eddig?

2019. augusztus 12. 04:36

A növényvédelmi szezon a „célegyenesbe” fordult. A szürkepenész elleni védekezések már fürtzáródás előtt elkezdődtek, de az időjárás előrejelzés alapján fontos a megfelelő fürthigiénia fenntartása és a megfelelő zöldmunka elvégzése.

Ismerd meg a tábládat madártávlatból! - Új, modern szolgáltatással jelentkezik az Agrárközösség

2018. június 12. 15:31

A speciális „monitoring drón” számos olyan adatot szolgáltat, amelyek nemcsak az eredményességet növelhetik, de a legtöbb esetben a költségeket is csökkenthetik.