Növényvédelem

Aratás előtti teendők a magtárakban

Agrofórum Online

Minden gazda vágya, hogy a termését jó minőségben, épen, egészségesen őrizze meg a tárolás folyamán, hiszen így remélhet érte elfogadható árat.

Minden gazda vágya, hogy a termését jó minőségben, épen, egészségesen őrizze meg a tárolás folyamán, hiszen így remélhet érte elfogadható árat.

Az egészséges, kifogásolás-mentes gabona a szántóföldön „készül el”. A betakarítástól kezdve az a feladatunk, hogy a minőségét a tárolás során meg is őrizzük.

A gabona tárolását egyre jobb körülmények között tudjuk elvégezni. Az EU-s csatlakozásunk után megvalósult tároló építési programoknak köszönhetően ma a megtermelt gabonakészleteket a szakmai előírásoknak – építészeti, műszaki, technológiai, vagyonvédelmi, jogi, személyi feltételeknek – megfelelően, biztonságosan tudjuk elhelyezni. Ez a komplex feltételrendszer a biztosítéka annak, hogy az áru minősége a betárolástól a kitárolás befejezéséig megfeleljen az előírásoknak.

A gabonafélék tárolása alapvetően háromféle típusú tárolóban történik: vasbetonsilókban, fémsilókban, csarnoktárolókban.

Nagyon fontos a terménytároló telep, a tárolók környezetének tisztántartása. Táplálékforrásul szolgáló terménymaradványok sehol ne maradjanak, mert ezzel biztosítjuk a kártevők zavartalan szaporodását, és a frissen betárolt termények fertőződését. Az épületek, silók gondos takarítása, portalanítása is fontos. Ne feledkezzünk el a be- és kitároló rendszerek, rédlerek, aknák kitisztításáról sem! Jó szolgálatot tesz a tárolók falának lemosása, fertőtlenítő szeres tisztítása, ahol esetleg lehetséges, meszelése is.


A K-Obiol kijuttató berendezés terménytároló telepen (Margitta-Sziget 92 Kft., Mohács)

A takarítás szerves része a rovarölő szeres fertőtlenítés, amit gázosodó szerrel, vagy hosszabb hatású, kontakt készítménnyel végezzünk el.

A takarítás nem helyettesíti a vegyszeres fertőtlenítést és fordítva! A rovarölő szerek nem takarító szerek. Csak akkor várható el tőlük a hatékony irtó hatás, ha a szerek hozzá is férnek a fertőzési gócokhoz.

Az új termés betárolására csakis a kitisztított, kifertőtlenített, szellőztetett, tiszta száraz tárolókba történhet!

A terményt tároló gazdálkodónak áruja védelmére két lehetősége van.

Első lehetőség: Tisztán, ömlesztve betárolja a gabonát és a kártevők esetleges megjelenésekor gázosítást végez. Itt a legnagyobb veszély az, hogy amikor a gazda észleli a kártevőket, akkor azok már kimutatható kárt is okoztak. Nem is beszélve arról, amikor a termény eladásakor, kitárolásakor derül ki, hogy „bogaras” a gabona és a termény fertőtlenítését azonnal el kell végezni Addig pedig minden terménymozgás leáll a tárolóban, csak a gázmester dolgozik. A gázosítás hatástartama a legjobb esetben is maximum 2 hét.


A K-Obiol kijuttató berendezés terménytároló telepen (Margitta-Sziget 92 Kft., Mohács)

Második lehetőség: A termény preventív védelme a tárolással egy időben. A védelem gépei minden tároló típushoz aránylag kis költséggel felszerelhetők. A technológia lényege: a tervezett tárolási időnek megfelelő dózissal a termény kártevőmentességét biztosító készítményt lehet a gabonára juttatni. A termény kártevőmentessége a technológia pontos betartásával egy évig biztosítható. Az EU nagy gabonatermelő országaiban (pl. Franciaország Németország) ez az általánosan elterjedt megoldás a termény védelmére.

Érdemes tehát nálunk is számolni és most, a betakarítás előtt eldönteni, hogy melyik módszert választjuk terményeink biztonságos védelmére.

A betárolt árut folyamatosan és időszakosan ellenőrizni kell. A vizsgálatnak három minőségi tényezőre kell kiterjednie: hőmérsékletre, szagra és rovarkártevők jelenlétére.

Bármilyen rendellenességet azonnal korrigálni kell. A jól betárolt szakszerű, preventív védelemben részesített gabona minőségével tapasztalataink szerint nincs probléma.

Dr. Bárány Sándor
növényvédelmi szakmérnök

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

24 traktor került az agrárszakképzésbe

2020. szeptember 2. 09:43

Ünnepélyes keretek között adta át a Magtár Kft. az Agrárszakképzési konzorciumnak és tagintézményeinek az iskolatraktornak szánt STEYR Kompakt erőgépeket Szekszárdon, a Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikumban és Szakközépiskolában rendezett országos tanévnyitó ünnepségen. A teljes iskolatraktor flotta átadása 7 traktorral kezdődött, a további erőgépek szállítása az iskolákhoz az elkövetkezendő hetekben egyenként történik majd.

A raktározott termények kártevői elleni védekezésről

2015. július 14. 20:24

Jelen időszakban, de még a betakarítás előtt érdemes elgondolkodni az idei termés betárolásán, a minél kisebb raktározási és terményfertőtlenítési költségek elérésén.