Növényvédelem

Az amerikai bivalykabóca újra a figyelem középpontjában – Vírusvektor kabócák az amerikai szőlőültetvényekben

Agrofórum Online

Az amerikai bivalykabócát évtizedekkel ezelőtt, a hatékony rovarölő szerek megjelenését megelőzően, körte-kártevőként tartották számon. Napjainkban ismét előtérbe került e faj a szőlő vörösfoltosság megbetegedést (red blotch disease) okozó vírus esetleges terjesztőjeként. A Washington állam területén is előforduló vírusos betegség vektorainak kutatása során a figyelem két – Membracidae családba tartozó – kabócafajra irányul.

A szőlő vörösfoltosság betegséget okozó vírust 10 évvel ezelőtt, 2008-ban mutatták ki a kaliforniai Napa-völgy szőlőültetvényeiben.

Azóta Észak-Amerika és Kanada szőlőtermő vidékein elterjedt a kórokozó. Tavalyelőtt, 2016-ban azonosították Kaliforniában a vírus vektoraként a háromszögletű lucernakabócát. A kutatók azonban felhívták a figyelmet arra, hogy vélhetően nem ez az egyetlen faj, amely szerepet játszik a betegség terjesztésében.

Átfogó vizsgálat során Washington államban nem sikerült kimutatni a háromszögletű lucernakabóca jelenlétét, ugyanakkor jelentős mennyiségű amerikai bivalykabóca imágót azonosítottak. E kártevő a körteültetvényekben volt ismert a múlt század 30-as, 40-es éveiben, a modern növényvédő szerek megjelenése után már nem okozott problémát. Mivel ugyanabba családba tartozik, mint a háromszögletű lucernakabóca, vírusvektor szerepe valószínűsíthető.

Amerikai bivalykabóca (Courtesy Whitney Cranshaw, Colorado State University)

A rovar különböző élőhelyeken fordult elő korábban is, így jelenlétét kimutatták lucernából, különböző gyomokról és vízparti növénytársulásokból, továbbá körteültetvényekből, azonban a szőlőben való előfordulására nem utalnak irodalmi adatok.

Ebből az rajzolódik ki, hogy a szőlő nem tartozik az amerikai bivalykabóca kedvelt tápnövényei közé. Megnyugvásra azonban nincs ok, ugyanis a helyzet hasonló volt a háromszögletű lucernakabócával is. Nem választotta a szőlőt táplálékforrásul, ám arra figyelmeztetnek a kaliforniai szakemberek, hogy amióta az aszályos periódusok hossza és gyakorisága megnövekedett, a szőlőültetvényekben található takarónövényzet kiszáradt, és az élelem nélkül maradt rovarok betelepültek a szőlőbe, ahol kártételüket fokozza vírusvektor tevékenységük is. Mivel ugyanez előfordulhat az amerikai bivalykabóca esetében is a további kutatások e faj vektorszerepének tisztázását célozzák – olvasható a goodfruit.com oldalon.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

A gabona lisztharmat fertőzésért nagyban felelős a technológia is!

2020. március 23. 09:57

Mint minden gombának, így a lisztharmatnak is megvan a maga kedvelt klímája, amikor szeret „előbújni”, fertőzni, így a lisztharmat a melegebb, párás (de nem nedves, mivel a cseppfolyós víz a micélium fejlődését gátolja) időjárást kedveli. Megjelenését gyors felszaporodás követi, ha a közepesen meleg és párás idő tartósan fennáll.

Mi okoz fekete folyást a diófa törzsén?

2019. november 6. 05:36

L. Imre kérdése: Diófám fatörzsén feketés folyás jelent meg idén. Mi okozza, veszélyes a fára?

Baktériumos betegségek elleni védelem újabb kihívása csonthéjasokban

2019. november 16. 12:58

Az elmúlt időszakban (2017-2018) egy Fejér megyei kajszi és egy Pest megyei őszibarack ültetvényben a sztigminás betegség tüneteivel könnyen összetéveszthető, baktérium okozta levél- és termésfoltosság fellépését figyeltük meg.

AKG: Módosult a 2018-ban korlátozott növényvédőszer-hatóanyagok listája

2018. április 8. 20:49

Módosult az akg-kifizetés során 2018-ban korlátozott növényvédőszer-hatóanyagok listája.