Növényvédelem

Eddig másfél millió hektár területet ellenőriztek a hatóságok

Agrofórum Online

A légi felderítés szeptember közepéig tart.

A hatóságok az idén másfél millió hektár területet ellenőriztek, amelyből, 1500 hektár volt parlagfűvel fertőzött, a kiszabott bírság összege pedig mintegy 4 millió forint – közölte Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese a Dunakeszi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatón. A légi felderítés szeptember közepéig tart.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (NÉBIH) és a Pest Megyei Kormányhivatallal közösen tartott eseményen Szalkai Gábor felidézte: már hagyományosnak mondható, hogy az FM és a Belügyminisztérium együttműködésében rendőrségi helikopterek segítik a parlagfű elleni hatósági munkát. A főosztályvezető-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy azok a földtulajdonosok, földhasználók, akik még nem teljesítették kötelezettségüket, minél hamarabb végezzék el a mentesítést. Emlékeztetett rá: 15 ezertől 5 millió forintig terjedő bírságra számíthat az, aki nem tartja rendben a területét.

Jordán László, a NÉBIH elnökhelyettese arra mutatott rá, hogy a parlagfű elleni védekezés nemcsak növényvédelmi, hanem közegészségügyi kérdés is, ezért az FM és a Hivatal olyan stratégiát követ, amely nem merül ki a hatósági eljárásokban, hanem preventív módon is tenni kíván a parlagfű ellen. A társadalom minden tagját próbáljuk megszólítani és tudatosítani mindenkiben a problémát – mondta -, ennek egyik eszköze például az általános iskola alsó tagozatosainak készített játékos, ismeretterjesztő kisokos. Az elnökhelyettes hangsúlyozta, hogy a kormányzati szerveknek két lehetőségük van a parlagfű elleni védekezésben: a hatósági eljárás és a figyelemfelkeltés. Szólt arról is, hogy mivel a mezőgazdasági területek a leginkább érintettek, a termelőknek képzéseket szerveznek.

Tarnai Richárd kormánymegbízott az állami szervek együttműködésére utalva kiemelte: éppen azért jött létre az államigazgatáson belül az integráció, hogy az ilyen programok megvalósulhassanak. A részletekről szólva elmondta, hogy a helikopteren a Pest Megyei Kormányhivatal egy növényvédelmi és egy földhivatali szakembere ül, és már a légi felderítéskor beazonosítják a gyomnövényt és megállapítják a terület tulajdonosát. A kormánymegbízott jelezte azt is, hogy az elmúlt években egyre jogkövetőbbek a földtulajdonosok és földhasználók, ezért érzékelhető, hogy egyre kisebb a fertőzött területek nagysága. Tarnai Richárd emlékeztetett rá: amennyiben a földtulajdonos a felszólításra nem végzi el a mentesítést, a kormányhivatal végezteti el a munkát és kiszámlázza az összeget.

(MTI/FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

A parlagfű elleni védekezés tanulságai 2018-ban - Éves összefoglaló

2018. november 7. 09:06

A 2018. évben a mért legmagasabb pollenkoncentráció jóval alatta maradt a 2017. és még a 2016. évben mért értékeknek, de ez még mindig az allergiát kiváltó szint 6-10 szerese volt, ami az allergiások szemszögéből nézve egyáltalán nem tekinthető sikernek.

Parlagfű: mikor és hogyan védekezzünk ellene?

2019. május 25. 15:36

Ma már nem kétséges, hogy a parlagfű elleni védekezés csak kaszálással nem oldható meg. Az összeállításban választ találnak arra a kérdésre, hogy miért szaporodott el a parlagfű, továbbá melyek a hatékony védekezés sarokkövei.

Augusztus közepi országos parlagfű helyzetkép

2018. augusztus 27. 06:37

Augusztus hónap elején egy magasnyomású anticiklon alakította időjárásunkat melynek a következtében a középhőmérséklet több egymást követő napon meghaladta a 25 ̊C-ot. A szórványosan előforduló futó záporok ellenére az ország több térségében erősen aszályos területek alakultak ki. A kultúrnövénnyel borított területeken nem nőtt jelentősen a parlagfű borítása, ami vélhetően szintén az aszályos időjárásnak köszönhető.

Van a parlagfűnek hazánkban természetes ellensége?

2019. szeptember 12. 06:37

K. Ferenc kérdése: Érdeklődni szeretnék, hogy a parlagfűnek van-e természetes ellensége hazánkban?