Növényvédelem

Fainjektálás: gyümölcsfákon tilos!

Zsigó György - NAK

Zsigó György, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara budapesti szervezetének alelnöke az időszerű közterületi növényvédelmi teendőket osztotta meg.

Április 2-án az ország több pontján felszereltük a vadgesztenyelevél-aknázómoly előrejelzésére szolgáló csapdákat. Már a kihelyezés pillanatában rajzó lepkéket csábítottak a feromonok Kecskeméten és Újbudán is. Az idei korai kitavaszodásnál résen kell lennünk! A hó eleji fotón már majdnem teljesen kitelt leveleket láthatnak, az egyik budapesti temető idős fáján.

A növényorvosok a rajzás és lombozat fejlettsége alapján határozzák meg a permetezés időpontját. Megnehezíti a döntést, hogy a vegyes genetikai állományú idős vadgesztenyék gyakran egy fasoron belül is elhúzódóan fakadnak. Ahogy a termelésben, úgy a közterületen sem dolgozhatunk megszokásból. A növényvédő szerek kiválasztásában és védekezési időpont kijelölésében, kérjék ki a növényorvos kollégák véleményét!

A figyelem középpontjába került a fatörzsinjektálás. A rügypattanás után már el lehet indítani a kezeléseket. Gyakran a más szakmákból érkezők vágtak bele ebbe a kis beruházással járó, de nagy haszonnal kecsegtető vállalkozásba. Számtalan ajánlatot találhatunk az interneten is. A durván elvégzett fúrások, a helytelen seblezárások eredménye a baktériumos befertőződés, a fúrt lyukakat övező váladékos sötét gyűrű.

A helyes technológia kialakítása, a megfelelően felszívódó készítmény kiválasztása és engedélyeztetése, a fertőzést okozó kórokozók meghatározása még folyamatban van. Sajnos a felelőtlen vállalkozók kiterjesztették az eljárást és a gyümölcsfákat (pl. a diót) is injektálják. Erre már a növényvédelmi hatóság is felfigyelt. Nem engedélyezett az eljárás, nem folytatták le a kísérleteket, így nem tudjuk, hogy mennyi növényvédő szer marad a termésben! Úgy vélem, hogy az injektálás esetében érdemes a jogszabályokat komolyan venni.

Közterületen csak kamarai tagsággal rendelkező növényorvos irányításával lehet növényvédelmi tevékenységet folytatni. Őket rendszeresen ellenőrzik és biztosan növényvédelmi végzettségű („zöld könyves”) dolgozókkal végeztetik a munkát. Valamennyien ismerik a készítmény veszélyességét, nem vállalkoznak gyümölcsfák injektálására. Az engedélytől eltérő felhasználás jogi következményeivel is tisztában vannak. Javaslom, hogy kérjék el a vállalkozótól a növényorvos adatait.

A Vivid II. volt az egyetlen injektálásra és kizárólag a vadgesztenyében engedélyezett rovarölő. Ez már nem kapható, helyette csak az ún. szükséghelyzeti engedély megkérésével juthatnak hozzá a vállalkozók a megfelelő készítményhez, a Vertimec Pro-hoz. Úgy gondolom, hogy aki a neve megadásával beadja a hatósághoz ezt a kérelmet, az egyben a nyilvánosság előtt vállal garanciát a munkájára és azt is tudja, hogy bármikor számíthat a hatóság ellenőrzésére. Ők valószínűleg dolgoztak már tavaly is, erről referenciát kérhetnek tőlük.

Az injektálás környezetkímélő eljárás, a jövőben is használni fogjuk. A felvetett problémák megoldására megindultak a laborvizsgálatok a Szent István Egyetem budai karán. Egyre újabb technológiai megoldások születnek: például Dr. Guttermuth Ádám gyorsabb sebgyógyulást ér el a fúrás nélküli injektáló készülékkel, illetve Cigány Zoltán kéregkaparás után, kisebb átmérőjű fúrószárral dolgozik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

Miért kell eltávolítani a fákról a gyümölcsmúmiákat?

2019. szeptember 9. 13:11

G. Szabolcs kérdése: Miért kell eltávolítani a fákon maradt összeaszalódott gyümölcsöket, gyümölcsmúmiákat?

Szélesatka – Polyphagotarsonemus latus

2019. január 19. 07:36

Egy 2014-ben tapasztalt méhpusztulás után az elhullott rovarok testéből acetamiprid és tebukonazol hatóanyag-maradék volt kimutatható. Ennek alapján merült fel a gyanú, hogy e két, méhekre nem veszélyes hatóanyag együttes kijuttatása okozhatta a pusztulást. A cikk szerzője arra volt kiváncsi, hogy a rovarölő acetamiprid és a gombaölő tebukonazol együttes kijuttatása okoz-e mortalitást, és ha igen, akkor annak mértéke mekkora a házi méhen.

Engedélyezéstől a göngyöleg visszaváltásáig - Növényvédelmi aktualitások az AGRYA rendezvényén

2018. június 6. 15:37

Az integrált növényvédelmi technológia egyes elemeinek összehangolt alkalmazásához elmélyült szakmai tudásra van szükség.

Mi lesz veled növényvédelem? A visszavont hatóanyagok tükrében

2020. január 9. 09:13

2019-ben 12 új növényvédő szer hatóanyag használatát engedélyezte az Európai Unió, ugyanakkor 45 forgalmazásának engedélyét visszavonta, vagy nem hosszabbította meg azt a lejártakor. Idénre is jut a lejárt engedélyű hatóanyagokból bőven, de vajon mennyi lesz, ami pótolni tudja ezeket?