Növényvédelem

Felhívás az aktuális mezei pocok fertőzöttség felmérésére

Agrofórum Online

A 2014. évi rendkívüli károsítás nyomán a növény- és talajvédelmi hatóság idén is fokozott figyelemmel kíséri a mezei pocok fertőzöttség alakulását.

Tavaly az országban az utóbbi évek legjelentősebb mezei pocok (Microtus arvalis) gradációja alakult ki. A 2014. évi rendkívüli károsítás nyomán a növény- és talajvédelmi hatóság idén is fokozott figyelemmel kíséri a mezei pocok fertőzöttség alakulását.

Bár a kártevő számára kedvező téli időjárás mellett a populációk jól teleltek, több tényező hatására a gradáció összeomlott az első félév végére. Noha a rágcsálók augusztus végén sem okoztak gondot a megyék zömében, helyenként nőtt a lakott járatok száma, elsősorban pillangósokban és ruderálián. A kialakult helyzet miatt Fejér megyében védekezési felhívást tettek közzé, s lucernában és gyümölcsösben védekezésre is sor került. A megfigyelések szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Veszprém megyében gócosan szintén nőtt a kártevő egyedszáma tarlókon, ültetvényekben, napraforgóban és kukoricában.

A növényvédelmi hatóság ezért az alábbiakra hívja fel a figyelmet:
Az érintett területeken végezzék el a mezei pocok fertőzöttség felmérését, melyben mindenki, a növényvédelmi szakemberek, a termelők egyaránt vállaljanak részt. A felmérést nemcsak a veszélyeztetett területeken, hanem azokon a táblákon is el kell végezni, ahol tavaly nem volt mezei pocok kártétel. A felméréskor fordítsanak különös figyelmet a rezervoár területekre: az évelő pillangósokra és a ruderális területekre. A magas egyedszám fokozott veszélyt jelent az őszi vetésekre és az állókultúrákra.

A mezei pocok veszélyes kártevőnek minősül, a védekezési kötelezettséget jogszabály írja elő. A helyi védekezés szükségességéről a felmérés eredménye alapján kell dönteni. A védekezés módjának megválasztásakor és a kezelések végrehajtásakor kövessék az integrált növényvédelem elvét. Nemcsak növényvédő szeres, csalétkes védekezésre kell gondolni, de a megfelelő mélységű talajművelés, ragadozó madarak számára kihelyezett ülőfák nagy segítséget jelentenek a túlnépesedés megelőzésében, mérséklésében.  A védekezés lehetséges eszközeiről a NÉBiH honlapján, a http://portal.nebih.gov.hu/-/felhivas-a-mezei-pocok-fertozottseg-felmeresere-es-a-vedekezesre linket megnyitva találnak további információkat. Kedvező őszi időjárás esetén még tovább növekedhet a kártevő egyedszáma, ezért a továbbiakban is elengedhetetlen a folyamatos odafigyelés és a hatékony intézkedés.

A károsítóhelyzet felméréséhez és a védekezéshez szükség szerint vegyék igénybe növényorvos, növényvédelmi szakember irányítását.

Budapest, 2015. szeptember 30.

(NÉBIH NTAI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

Az "okos" eszközök gyorsan átalakítják a mezőgazdaságot

2019. május 24. 06:37

A gazdaságok ma már olyan kifinomult eszközöket is használhatnak, mint a műholdak és a drónok, amelyek nagy felbontású fotói azonnal megjelennek a farmerek okostelefonján vagy táblagépén. A képek feldolgozása pedig segíti a gazdálkodókat abban, hogy megfelelő döntéseket hozzanak.

Mezőgazdasági területekre, különösen kukoricaállományokra jellemző nagygomba előfordulások

2018. november 13. 16:37

A lágyszárú kultúrákban a nagygombáknak jelen ismereteink szerint nincs gyakorlati jelentőségük, ugyanis nagyon kevés ismert nagygomba-kórokozó fordul elő lágyszárúakon, így kártételük is elenyésző. A gyümölcsösök esetében már más a helyzet, itt számos, igen veszélyes kórokozó előfordulhat. A gyümölcsösökben, réteken, kaszálókon, legelőkön és a szántóföldjeinken (különös tekintettel a kukoricatáblákra) felbukkanó nagygomba-fajokat mutatja be az írás.

A nyárutói gyomok által okozott termésveszteség őszi káposztarepcében

2019. szeptember 10. 11:48

A címben szereplő érdekes kijelentésre, kérdésre sokan legyintenek, mivel azt gondolják és vélik, hogy a nyári gyomokat majd az első fagyok elintézik, és nem okoznak gondot. A probléma azonban ennél összetettebb. A szerző által elvégzett vizsgálatok eredményei azt igazolják, hogy igenis foglalkozni kell ezzel a kérdéssel.

Színre lép az új generáció: Ascra Xpro

2019. január 16. 06:36

Új korszak kezdetéhez érkezett a magyarországi kalászos gabona termesztés: változik (csökken!) a kalászosok súlya a vetésforgóban, növekszik a termesztés intenzitása és növekednek a termésátlagok is.