Növényvédelem

Még mindig sok a hamis növényvédő szer

MTI/NAK

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) becslései szerint 11 gazdasági ágazatban – így a szeszes italok és borok, a növényvédő szerek gyártásában és kereskedelmében – a hamisításból és a fakadó veszteség uniós szinten 18 686 milliárd forintot tesz ki évente, Magyarországon pedig 223,6 milliárd forint kárt okoz.

Az EUIPO legfrissebb tanulmánya szerint az érintett ágazatok összesített vesztesége eléri az összforgalom 7,4 százalékát. A jogsértésekre leginkább érzékeny ágazatok között van – többek között – a szeszes italok és borok, a növényvédő szerek gyártása és kereskedelme. Az elemzés szerint a hamisítás az összes szektorban unió szerte akár 468 ezer munkahely megszűnéséhez vezethetett közvetlenül, mivel a jogszerűen működő gyártók kevesebb terméket állítanak elő, mint amennyit hamisítás nélkül előállítanának, és így kevesebb munkavállalót alkalmaznak.

Az EUIPO kiemelte: Magyarországon a hamisításból fakadó éves veszteség becsült értéke 223,6 milliárd forint, azaz az érintett 11 ágazat összesített forgalmának 10,5 százaléka. Az elemzés szerint Magyarországon az elmaradt forgalom egy főre jutó értéke évente 22 763 forint.

Az EUIPO immár második alkalommal mérte fel a hamisítás és kalóztevékenység gazdasági hatásait ágazati szinten, a szellemi tulajdonhoz fűződő jogsértéseknek leginkább kitett, fő gazdasági ágazatokban. A tanulmány becslései szerint a 2018-as első elemzés óta uniós szinten két ágazat kivételével mindenhol csökkent az éves elmaradt forgalom.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

A pH hatása a permetezés hatékonyságára

2019. október 20. 08:38

Amikor azt hallom egy termelőtől, hogy nem használ a szer, vagy azt tapasztalom egy szaktanácsolt területen, hogy valóban nem úgy hat az a hatóanyag, ahogyan elvárnánk; akkor két dologra kell gondolnunk hibalehetőségként. Az egyik a kijuttatási technológia (mikor, hogyan, mivel, stb.) s miután ennek gyorsan utána lehet járni, jöhet a másik: a permetezéshez használt víz megfelelősége!

Kilőtt a növényvédő szerek forgalma tavaly

2020. április 21. 09:27

A különböző hatásmechanizmusú szerek értékesítési árait vizsgálva megállapítható, hogy a gyomirtók átlagára 2,5, a gombaölőké 4,7 százalékkal emelkedett, a rovarölőké 5,6, míg az egyéb szereké 7,5 százalékkal visszaesett.

Ismét probléma volt a növényvédő szerrel

2019. október 17. 14:55

Több mint 2,2 tonna összmennyiségű, számos szempontból problémás növényvédő szert találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei üzletben. A termékeket a szakemberek kivonták a forgalomból. A bírság akár milliós is lehet.

Nufarmer Magazin Kertészeti Különszám (+pdf)

2019. július 26. 08:33

A kertészetekben megjelenő kórokozók és kártevők elleni sikeres fellépéshez speciális ismeretekre, valamint egyszerre hatékony és a fogyasztókra veszélytelen hatóanyagokra van szükség.