Növényvédelem

Megkezdődött a növényvédelmi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés adatainak feltöltése

Agrofórum Online

Az adatok feltöltése és szükség szerinti módosítása minden esetben a szakirányító felelőssége!

Felhívjuk a figyelmet, hogy a növényvédelmi tevékenységről szóló rendelet alapján szakirányító növényorvosi vényt kizárólag olyan személy részére állíthat ki, akivel a növényvédelmi szolgáltatás nyújtására irányuló írásbeli szerződést kötött. A szerződés megkötését a növényvédelmi szolgáltatónak az alábbiak szerint kell bejelentenie.

A szerződés tartalmi feltételeit a 43/2010. (IV.23.) FVM rendelet tartalmazza, amely többek között kitér a szerződők adataira és a szerződés hatályára is. Az előírások szerint szerződés adatait a szerződés megkötését, megszűnését valamint módosítását követően 15 napon belül be kell jelenteni a NÉBIH által működtetett internetes felületen.

A szakirányítók jelenleg a szerződés adatait az alábbi excel táblázat kitöltésével és a szakiranyito@nebih.gov.hu email címre való beküldéssel tehetnek eleget a jogszabályi kötelezettségüknek. Az excel táblázatos rendszert azonban rövidesen fel fogja váltani egy internetes felület. Ezt követően a szerződések már csak ezen a felületen keresztül lehet feltölteni.

Ezúton is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az adatok feltöltése és szükség szerinti módosítása minden esetben a szakirányító felelőssége!

Kérdéseivel kérjük, forduljon bizalommal Hatóságunk felé az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Telefon: +36-1-309-1059; +36-1-309-1092
E-mail: szakiranyito@nebih.gov.hu

Bejelentőlap letöltése >>>

(NÉBIH)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

A gabona lisztharmat fertőzésért nagyban felelős a technológia is!

2020. március 23. 09:57

Mint minden gombának, így a lisztharmatnak is megvan a maga kedvelt klímája, amikor szeret „előbújni”, fertőzni, így a lisztharmat a melegebb, párás (de nem nedves, mivel a cseppfolyós víz a micélium fejlődését gátolja) időjárást kedveli. Megjelenését gyors felszaporodás követi, ha a közepesen meleg és párás idő tartósan fennáll.

Aratás előtt: csapatokban gyülekeznek a gabonaszipolyok

2018. június 6. 08:07

Az elmúlt héten is folytatódott a fülledt nyári meleg időjárás. A fülledtséget csak néha szakította meg egy-egy zápor- zivatar, mely sok helyen okozott károkat a vetésekben. A hirtelen lezúduló csapadék megdöntötte az érőfélben levő kalászos gabonaféléket, melyek már így várják ki az aratás kezdetét. 

Nufarmer magazin – ingyenesen letölthető szakmai kiadvány (PDF)

2018. szeptember 5. 09:57

Vetőmagcsávázás és őszi gyomirtás, a repce őszi növényvédelme, állományszárítás, tarlóápolás, valamint kijuttatástechnológiai tanácsok.

Parlagfű elleni vizsgálatok levél alá történő permetezési technikával, napraforgóban

2018. október 9. 14:41

A levél alá történő permetezési technika régóta ismert, az 1960-1970-es években alkalmazták tág térállású kultúrákban az alapkezelések hibáinak korrigálására. Ennek, a csaknem elfeledett alkalmazási módnak az újraértelmezését a térinformatikával támogatott módszerek teszik lehetővé, melyek segítségével elkerülhetők a fitotoxikus káresetek.