Növényvédelem

Nébih: egyértelműbbek lettek a növényvédelemmel kapcsolatos előírások

Agrofórum Online

Folyamatosan lépnek hatályba egy 2009-es uniós irányelv rendelkezései, amelyek az integrált növényvédelemre ösztönöznek.

A szerződési kötelezettség mellett adatfeltöltési kötelezettséget is előír egy most hatályba lépő törvénymódosítás a megfelelő növényvédelem érdekében, az adatfeltöltésre május 31-ig van türelmi idő, de szankció azt követően sem lesz – mondta Jordán László, a  Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) növény-, erdő- és talajvédelmi elnökhelyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornának.

Az elnökhelyettes elmondta: egyes növényvédő szereket eddig is csak vényre lehetett felírni, de most a vényfelírás mögé szerződéskötési kötelezettséget tettek. A felhasználónak vállalnia kell, hogy egy évig az adott „növényorvos” látja el az adott területet. Így a gazdálkodónak lehetősége lesz arra, hogy rendszerként építse fel a növényvédelmi technológiát, és igénybe tudjon venni olyan növényvédelmi eljárásokat, amelyek nem feltétlenül növényvédő szer kijuttatását jelentik.

Kitért arra is, folyamatosan lépnek hatályba egy 2009-es uniós irányelv rendelkezései, amelyek az integrált növényvédelemre ösztönöznek. Ez azt jelenti, a növényvédelmi előírásokat betartva úgy kell megvédeni a növényeket, hogy a kémiai növényvédelem az utolsó legyen a sorban.

Az adatfeltöltési kötelezettség a növényvédelmi szakmérnökökre vonatkozik, az általuk irányított területek adatait kell feltölteniük. Erre azért van szükség, mert minden ellenőrzést kockázatbecslés alapján végeznek, és ahol megfelelő növényvédelmi szakember van a háttérben, kevésbé kell ellenőrizni.

Jordán László elmondta: a május 31-i határidőig szeretnék elkészíteni azokat a módosításokat, amelyek megkönnyítik az adatfeltöltést.

Ismertette azt is, az uniós irányelv rendelkezik a növényvédelmi gépek felülvizsgálatáról is. Azokat a nagy kapacitású permetezőgépeket kell felülvizsgáltatni, amelyeket az árutermelésben használnak. 2016. november 26-ig egy alkalommal minden gépre sort kell keríteni, a második felülvizsgálatra 2020-ig kerül sor, utána pedig háromévente lesz ilyen eljárás.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

Az AGRYA nemzetközi növényvédelmi konferenciát hirdet fiatal gazdáknak

2018. október 24. 06:55

A növényvédő szer szabályozás átalakulása, a hatóanyag kivonások komoly feladat elé állítják a gazdálkodókat.

Ökológiai gazdálkodásban felhasználható egyszerű anyagok I. rész

2020. február 28. 04:38

Háztartásokban is megtalálhatók, és akár a helyi abc-ben is megvásárolhatók azok az anyagok, melyekről talán nem is gondolnánk, hogy növényvédelmi célra alkalmasak.

Az amerikai bivalykabóca újra a figyelem középpontjában - Vírusvektor kabócák az amerikai szőlőültetvényekben

2018. május 7. 18:35

A Washington állam területén is előforduló vírusos betegség vektorainak kutatása során a figyelem két kabócafajra irányul.

Éljünk együtt a fenyércirokkal?! - A rezisztens fenyércirok szabályozásának lehetőségei

2018. március 3. 11:44

Az Ötödik Országos Gyomfelvételezés adatai alapján nyolc egyszikű gyomfaj igényel a gazdálkodóktól nagyobb odafigyelést.