Növényvédelem

Nufarmer Magazin – Ingyenesen letölthető szakmai kiadvány (PDF)

Agrofórum Online

Fontos mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen a Nufarm századik születésnapját ünnepli.

Száz évvel ezelőtt az új-zélandi farmerek nem is sejthették, hogy termelői összefogásuk hova vezet. De valószínűleg a későbbi cégalapító, Max Fremder sem remélte, hogy a század közepén már az eredetileg a fenoxiherbicidek értékesítésére szakosodott cége Ausztráliában piacvezetővé válik, meghódítja Ázsiát, és hamarosan európai, majd amerikai terjeszkedésbe kezd. Száz évünk dacára most is fiatalos lendülettel és továbbra is szakmailag elkötelezve várjuk az új szezont.

Téli lapszámunk fő témája a kalászosok, a repce, a kukorica és a borsó mellett az álló kultúrák növényvédelme. 

Szó lesz a fenoxiherbicidek szerepéről a kalászosok tavaszi gyomirtásában, illetve a kukorica gyomirtásának és atkamentesítésének megoldásairól. Természetesen nem maradhat ki a kalászosok szárszilárdítása, valamint a repce rovarkártevők elleni védelme, illetve a tavaszi lemosó permetezések részleteinek összefoglalója sem.

Lapunk hasábjain termelői vélemények is helyet kaptak, üzemi szakemberek számolnak be a Nufarm termékeivel és növényvédelmi technológiáival kapcsolatos tapasztalataikról. Két új rovatot is indítunk, az egyikben kollégáinkat ismerhetik meg egy kicsit más szemszögből, a másikban pedig a Nufarm számára fontos, a biztonsággal kapcsolatos témákat mutatunk be.

Partneroldalainkon pedig a tápanyag-utánpótlással, a takarmányborsó termesztésével kapcsolatos tanácsok, illetve a permetezéstechnika egyik új fejlesztésének bemutatása található meg. Mindezeken túl a klímaváltozás egyik meghökkentő következményéről is beszámolunk.

Aktuális ajánlataink lehetővé teszik, hogy Ön kedvező feltételek mellett folytathassa a növényvédelmi munkákat.

A tavaszi teendők elvégzéséhez jó egészséget, továbbá sok sikert kívánok Önnek a Nufarm Hungária Kft. csapata nevében!


A kiadvány a képre kattintva ingyenesen letölthető!

Salamon György
cégvezető
Nufarm Hungária Kft.
www.nufarm.hu

Amennyiben szeretne ingyenesen és rendszeresen friss szakmai információkat kapni hasonló témakörben, regisztráljon itt!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

Több helyen is kárt okozhatott a fagyos időjárás

2018. március 5. 18:35

A hideg idő növényvédelmi szempontból hasznosnak ítélhető.

Repce Különszám – ingyenesen letölthető szakmai kiadvány (PDF)

2019. február 26. 09:52

A Nufarmer magazin tavaszi különszámának főszereplője a repce, köszönhetően annak, hogy – bár Magyarországon nem mindenhol optimálisak számára a feltételek – az egyik legnagyobb árbevételű kultúra, stabil piaccal.

Zamir és Mavrik

2018. december 20. 09:32

Biztos lehet a hatékonyságukban: közös erővel a repce – és a méhek – védelmében.

Minden, amit a termelő szeretne - Rugalmas megoldás, széles hatásspektrum, kedvező hektárköltség kukoricában

2019. május 17. 09:06

Néhány évtizeddel ezelőtt nem volt kérdés, hogy mikor végezzenek gyomirtást a kukoricában. A leggyakrabban alkalmazott technológia a kukorica preemergens gyomirtása volt, amivel arra a tenyészidőszakra – az évelő gyomokat leszámítva – nagyjából meg is lehetett oldani a problémát. De ahogy mondják, „azóta már sok víz lefolyt a Dunán” – rengeteg változás következett be a felhasználható hatóanyagok, termékek körében, éghajlatban, gyomflórában. Ehhez pedig a termelőknek, a szakembereknek is alkalmazkodniuk kellett.