Növényvédelem

Országszerte terítették a hamis növényvédő szereket

Agrofórum Online

Közérdekű bejelentés alapján tartott ellenőrzést május végén egy Pest megyei nagykereskedő raktárában a NÉBIH.

Közérdekű bejelentés alapján tartott ellenőrzést május végén egy Pest megyei nagykereskedő raktárában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az akció során feltárt információk alapján országszerte további 24 helyszínen vizsgálódtak a szakemberek az elmúlt hónapokban. Az ellenőrzéssorozat eredményeként több mint 2600 kg hamis növényvédő szert foglaltak le és további 3000 kg visszahívását rendelték el a NÉBIH ellenőrei. A hamisított termékek forgalmazói több millió forintos bírságra számíthatnak.

Hamis növényvédő szer tárolásának gyanújáról érkezett közérdekű bejelentés májusban a NÉBIH-hez. Az ügyben érintett Pest megyei nagykereskedő raktárában a szakemberek több mint 1400 liter gyomirtó szert foglaltak le. A termék származási országa, csomagolása ugyanis nem felelt meg sem a jogszabályoknak, sem pedig a forgalomba hozatali és felhasználási engedélynek.

Az ellenőrzés során feltárt információk alapján a NÉBIH országos ellenőrzéssorozatot indított. Kilenc megyében és Budapesten összesen 24 helyszínen tartottak vizsgálatot. Az akció során további 2700 kg – a forgalomba hozatali és felhasználási engedélynek nem megfelelő – növényvédő szert vontak ki a forgalomból. A tételek értéke csaknem elérte a 28 millió Ft-ot.

Az ellenőrzésekkor hatósági mintavétel is történt. A NÉBIH felvette a kapcsolatot a készítmények hazai engedélytulajdonosaival, akik a minták és a csomagolások ismertető jegyei alapján igazolták, hogy a termékeket nem ők gyártották és nem is járultak hozzá azok előállításához. Ez alapján a lefoglalt növényvédő szerek hamisított terméknek minősülnek. A zárolt mennyiségen túl a NÉBIH elrendelte további mintegy 2900 kg növényvédő szer visszahívását.

Az akció eredményeként a hatóság csaknem 12 000 hektárnyi termőterület növényvédő szeres kezelésére elegendő illegális terméket vont ki a forgalomból. Az eljárás folyamatban van, az érintett cégek a hamisított szerek forgalmazása miatt több millió forint növényvédelmi bírságra számíthatnak. Az érintett vállalkozások adatai elérhetők a jogsértés listán (267-270. és 272-274. s.sz. eljárás).

A NÉBIH felhívja a mezőgazdasági termelők figyelmét, hogy növényvédő szer vásárlásakor legyenek különösen körültekintőek. A hamisított termékek alkalmazásának számos kockázata van, hisz például azok egészségügyi hatását nem vizsgálták, az alkalmazókra káros egészségügyi hatással lehetnek. Hamis növényvédő szer esetében nem ismert az ellenszer sem, ha mérgezés történik. A készítmény hatása kiszámíthatatlan, előfordulhat, hogy hatástalan, de az is, hogy a megvédendő termés károsodhat, vagy akár meg is semmisülhet. A betakarított termény ismeretlen és kivizsgálatlan szermaradékokat, bomlástermékeket tartalmazhat és veszélyeztetheti a vásárlók egészségét.

2016. szeptember 29.

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Kiemelt Ügyek Igazgatósága

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

Az "okos" eszközök gyorsan átalakítják a mezőgazdaságot

2019. május 24. 06:37

A gazdaságok ma már olyan kifinomult eszközöket is használhatnak, mint a műholdak és a drónok, amelyek nagy felbontású fotói azonnal megjelennek a farmerek okostelefonján vagy táblagépén. A képek feldolgozása pedig segíti a gazdálkodókat abban, hogy megfelelő döntéseket hozzanak.

Gabonavetés: a csávázás mellett a vírusvektorok elleni védelemről is gondoskodni kell

2018. szeptember 12. 06:52

Szeptember első dekádjában az addig csapadékos időjárás szárazabbra fordult. Néhány fokkal a nappali hőmérséklet is csökkent, az éjszakai átlagok pedig hűvösebbre váltottak. A levegő magas páratartalma miatt igen erős az éjszakai harmatképződés. Most az őszi betakarítási és talaj előkészítési munkákat semmi sem akadályozza.

„Először próbáljuk ki a Propulse-t” - Nyereményjáték

2020. április 6. 10:40

Az Agrofórum nyereményének átadásakor a család két tagjával, a fiatalabb és az idősebb generáció egy-egy képviselőjével beszélgettem.