Növényvédelem

Parazita gombákkal a kávérozsda ellen

Agrofórum Online

Az elmúlt évek során a kávérozsda hatalmas pusztításokat végzett Latin-Amerika kávéültetvényeiben.

Az elmúlt évek során a kávérozsda hatalmas pusztításokat végzett Latin-Amerika kávéültetvényeiben. A fertőzés következtében több országban 30 %-kal csökkent a termés, kisgazdálkodók ezreinek megélhetése került veszélybe. A Michigan Egyetem kutatói egy tanulmányban arra mutattak rá, hogy a kórokozó elleni biológiai védekezésben a fertőzött levélen természetes körülmények között előforduló parazitagombák esetleg sikerrel felhasználhatók lesznek.

A kutatók Mexikó és Puerto Rico területéről rozsdával fertőzött és egészséges kávénövényekről kb. 0,4 cm átmérőjű levélkorongokat gyűjtöttek egy egyszerű kézi papírlyukasztó segítségével.

A minták vizsgálata után megállapították, hogy a kávé levelén élő gombaközösség meglepően sokszínű, több mint 300 fajt azonosítottak a levélkorongokon, melyek összfelülete nem érte el az átlagos kávélevél méretét. Ez a döbbenetes adat arra világít rá, hogy milyen kevés ismerettel rendelkezünk e leveleken zajló ökológiai folyamatokról.

A kávélevélen élő gombafajok közül 15 valószínűleg mikoparazita, melyek fejlődéséhez más gombákra van szükség. Ez lehet az alapja a kávérozsda elleni biológiai védekezés kidolgozásának.

A kutatók azonban arra figyelmeztetnek, hogy a hagyományosan árnyékos területekre telepített ültetvények esetében a természetes ökológiai hálózatba való beavatkozás több kárral járhat, mint amennyi hasznot eredményezhet. A rozsdával fertőzött növények újonnan piacra dobott növényvédő szerrel történő kezelése például kórokozó természetes ellenségeinek pusztulását okozhatja – olvasható a www.sciencedaily.com oldalon.

Fordította: Polgárné Balogh Eszter

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

Jelenleg még kevés a kórokozó és a kártevő a növényállományokban

2020. március 9. 11:52

Jelenleg számottevő mennyiségű kórokozó vagy kártevő nem fertőzi az állományokat, de az idősebb leveleken azért megtalálhatóak az őszi fertőzés tünetei.

Nufarm-prekonferencia Keszthelyen - A növényvédősök munkája az egészséges élelmiszer záloga

2020. január 30. 13:33

A január közepén Keszthelyen megrendezett XXX. Növényvédelmi Fórumhoz kapcsolódóan tartott a Nufarm Hungária Kft. konferenciát a növényvédelem aktuális kérdéseiről.

24. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum - előtérben az új károsítók és a precíziós növényvédelem

2019. október 19. 08:37

Minden évben újabb és újabb károsítók, állati kártevők és korábban nem tapasztalt betegségek jelennek meg, ami nagy kihívás elé állítja a növényvédelmet.

A szárrozsda hazai felbukkanásáról

2019. július 2. 07:59

A szárrozsda meglehetősen későn jelent meg, így a tápnövényeinek számító kenyérbúzafajták túlnyomó többsége már túlságosan érett volt ahhoz, hogy a kórokozó megtámadja. Viszont a nagyon hosszú tenyészidejű fajták, hibridbúzák, illetve egyes szintén hosszú tenyészidejű pelyvás gabonák (tönke, tönköly) még eléggé zöldek most is ahhoz, hogy a szárrozsda rajtuk megtelepedjen.